Tömegesen jelent meg a nyár elején a Gamma bagolylepke az országban. A barna árnyalatú lepkének markáns ezüstös Gamma rajzolat van az elülső szárnyán, innen ismerhetjük fel könnyen – írta a Sonline.
Ez a vándorló lepke tőlünk délre, a mediterrán térségben, még inkább Afrikában él, de a jó repülő fajt könnyen eljut a kontinentális éghajlatú vidékekre, vagy a szubmediterrán térségekbe, mint amilyen már Magyarország is. Inváziójának oka összefügg a globális felmelegedéssel.
A kedvező éghajlati adottságok sorozata azt eredményezi, hogy megnő az állománya, elkezd a populáció észak felé vándorolni. Ez a túlnépesedés néhány évente, de akár 10 esztendőnként is megtörtént és egy természetes jelenségnek számít. Új élőhelyeket keresnek, így kerültek hozzánk nyár elején
– magyarázta a portálnak Ábrahám Levente entomológus, a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum igazgatója.
A lepke kikelt hernyóinak tápnövényekre van szükségük, így előszeretettel fogyasztják a veteményest, a virágokat és a mezőgazdasági növényeket is.
Nem védett faj, de ettől függetlenül ne kezdjük el irtani, ugyanis nincsenek olyan szelektív rovarirtó szer, ami csak ezt a lepkét irtaná, így a kifejezetten hasznos fajoknak is búcsút inthetünk
– említette a szakember.
Ezek a lepkék – mint beporzó rovarok – hasznosak is lehetnek számunkra, illetve a madaraknak, denevéreknek is több eleség jut általuk. Akiknek bosszúságot okoz ez a rovar, fellélegezhetnek, mert jövőre valószínűleg jóval kevesebb bagolylepkével találkozhatunk.
Hazánk legnagyobb termetű bagolylepkéje a védett kék övesbagoly (Catocala fraxini), mely éjjeli lepkefaj, így egyedei ritkán kerülnek szem elé. Egy másik fajnak, a nagy szikibagolylepkéknek a rajzását az Alföldön figyelték meg, néhány éve pedig összesen 9 alkalommal találták meg a pannon karcsúbagoly (Hypenodes pannonica) lepke egyedeit Magyarországon.

