A szlovákiai Bodzán (magyarul Bogya) élő Milada Kosár Egrecká évek óta saját kezével formálja kertjét, amelyben a kitartás és a kíváncsiság találkozik a természet iránti tisztelettel. Az évek során kavicsos, szabályos „kastélykertből” alakult át természetközeli, élettel teli oázissá, ahol minden négyzetméter mögött történet, tapasztalat és rengeteg munka áll.
Milada nem szakemberekre, hanem saját erejére, tudásvágyára és megfigyeléseire támaszkodott, mára pedig elérkezettnek látja az időt, hogy a kertet másokkal is megossza. 2026 nyarán megnyitja a Milada’s Private Garden kapuit, ahol nemcsak virágokat, hanem szemléletet is szeretne átadni – az ökológiai, vegyszermentes kertészkedését, amely az éghajlatváltozás kihívásai között is fenntartható és inspiráló marad. Addig pedig a Sokszínű Vidék kérdéseire válaszolva mesélte el kertje történetét.
Milyen elképzelésekkel kezdted a kert kialakítását, és mennyiben változott ez az évek során?
A kertészkedést minden tudás, tapasztalat és anyagi háttér nélkül kezdtem el. Az első növények ültetésével párhuzamosan szívtam magamba a szakirodalomból megszerezhető ismereteket, így szerencsére nem követtem el végzetes hibákat – egyetlen értékes fám sem pusztult ki, és nem kellett évek múltán bokrokat kiásnom vagy áthelyeznem más, alkalmasabb helyre. Legalább annyira tisztában voltam az alapvető igényeikkel – az ültetési távolsággal, a fekvéssel, a növekedési formával, a kifejlett magassággal és szélességgel, a talajigényekkel –, hogy biztos kézzel választhattam számukra helyet.
Sosem dolgozott nálam szakember; csak a két kezem, egy talicska, egy ásó, egy lapát és egy gereblye álltak a rendelkezésemre. Így hát a terep egyenetlenségeit magam simítottam el, némely részt hónapokon át. A telek nem sík, meghagytam eredeti adottságait. Nem futotta támfalakra vagy teraszok kialakítására, ezért a kisebb szintkülönbségeket ágyásokkal oldottam meg, a legnagyobbat pedig egy sziklakert kialakításával. Ismerőseim eleinte azt hitték, tavat ások, hiszen bár a sziklakert alacsonyabban fekszik a környező részeknél, még fél méterrel mélyítettem. Valójában a sziklakerti növényeknek készítettem vízáteresztő alapot – és közben innen származott a föld is, amivel másutt ki tudtam egyenlíteni a telket.
Katalógusokba illő kertet szerettem volna, de ennek ideáljához közel sem juthattam. Megvalósításra egyáltalán nem volt pénzem. Az első ágyás szegélyét például törött járólapokból raktam ki, a kerti házikó egy leselejtezett teherautó tároló platójából született, a virágcserepeket régi fazekakból készítettem, amelyeket csempedarabokkal burkoltam be – minden az újrahasznosításról és az improvizációról szólt. Laikusként nem tudtam, hogyan kell az ágyásokat takarni, a fakéregmulcs túl drága volt, így lekaszált fűvel fedtem őket. Sajnos fogalmam sem volt, hogy magában csak a fű nem lesz alkalmas mulcsnak – minden reggel két vödörnyi meztelencsigát szedtem össze, és a növényeimet gyakran támadta a lisztharmat.
Így, e tapasztalat után egy hatalmas hibát követtem el: takarásra kavicsot választottam. Olcsó anyag volt, és akkoriban nagy divat is. Ráadásul a médiában még ritkán emlegették a klímaváltozást, a forróságokat, a csapadékhiányt vagy az ökológiai kertészkedés fogalmát. Sok ember behódolt ennek a „divatnak”. Én is, és így hordtam be a 1200 négyzetméteres kertembe körülbelül 50 tonna kavicsot. Sőt, büszke is voltam, hogy mindezt egymagam cipeltem oda.
A kert alapvázát kezdetektől a puszpáng és a smaragd tuja adta. 20 éve ezek voltak a trendi növények: élénkzöld, állandó elemek, melyek a téli hónapokban is tartották formájukat. Ma viszont éppen ez a két faj az, amelyen keresztül Európán végigsöpörnek a kártevők és a betegségek.
A szoliterként ágyásokba ültetett tujafáim még úgy-ahogy „tartják magukat“, de a szomszéd kertjétől elválasztó 6 méteres tujasor már nagyon fertőzött. Erre a helyre bokrokat fogok telepíteni, lombhullató, virágzó és örökzöldeket vegyesen.
A puszpángból több gömbre nyírt példányom van, valamint körülbelül 40 méteres szegélysövény a kert különböző részein. Sikerült őket megmentenem még a puszpángmoly legnagyobb inváziója idején is. Sajnos akkoriban vegyszerekkel. Az utóbbi három évben már csak bio permetezéssel és türelmes, kézi hernyógyűjtéssel, valamint éjszakai lepkevadászattal óvom őket. Idén elég volt egyszer használnom bio készítményt – a puszpángmoly gyakorlatilag minimálisra csökkent a kertemben, de ez bármikor kibillenhet. Én nem ajánlom a buxust. Talán egyszer megjelenik a kártevőjének egy természetes ellensége.
Mikor döntötted el, hogy a „kastélykertból” egy természetközelibb kertet varázsolsz?
Körülbelül három éve döntöttem úgy, hogy radikálisabban megváltoztatom kertem arculatát. Ekkor találtam rá közösségi hálókon ismert magyar, cseh és szlovák kertészek és kertépítészek ajánlásaira, és elkezdtem követni tanácsaikat. Mint oly sokan mások, én is saját bőrömön tapasztaltam meg a klímaváltozás kegyetlen hatásait: a csapadékhiányt, az erős UV-sugárzást, a szélsőséges hőmérséklet-ingadozásokat. Férjem az elmúlt két évben a körülbelül 50 tonna kavicsból 35 tonnát hordott ki a kertből (időigényes és megterhelő munka, de még nem tart ott, hogy emiatt el akarna válni…). A kert szó szerint fellélegzett e beavatkozás után. Kibővítettem a korábbi ágyásokat, vastagon bemulcsoltam szerves anyaggal, a füves területeket pedig jelentősen visszaszorítottam.
Ma már szegélyként égetett téglát használok, ami persze jóval esztétikusabb. 12 alacsonyabb termetű fát ültettem és körülbelül 200 új növénnyel gazdagodott a kert – többnyire virágzó évelőkkel, de kisebb bokrok és hagymás növények is helyet kaptak. Egy nagy döntés volt igazán előrelátó, tizenhét évvel ezelőtt egy szoliter platánfa ültetése. Emlékszem, egyszer a rádióban hallottam, hogy Közép-Európában egyre gyakrabban fognak megjelenni a tornádók, és ekkor döntöttem úgy, hogy akkor én ezt az erős fát szeretném a kertembe. Ma ennek a hatalmas koronájú platánnak köszönhetően a legforróbb napokon is elidőzhetünk a kertben. Vándorló árnyéka jótékony enyhülést nyújt nemcsak nekünk, hanem a körülötte lévő növényeknek is, legalább pár órán át minden nap. Csak nagy kertekbe ajánlom, mert a koronája elérheti a 25 méteres átmérőt is.
Melyek a kedvenc részeid, növényeid a kertedben?
Az, aki saját kezével ültette a földbe minden egyes növényét, majd fáradhatatlanul figyeli fejlődésüket, nehezen tudná kijelenteni, melyik a kedvence. Az összes növénynek megvan a maga szépsége. Természetesen, mindig az a virág varázsolja el az embert, amely éppen virágzik, főleg a hosszan virágzó évelők: a gaurák, a zsályák, a kúpvirágok, az őszirózsák, a veronikák, kasvirágok, a napszemvirág, a menyecskeszem, a varjúhájak, a rózsák, a szellőrózák, a krokoszmiák, a hortenziák és még sorolhatnám. Ezek lankadatlan virágzásukkal életre keltik az ágyásokat, és nem kevésbé fontos, hogy a rovarok is imádják őket. Idén a férjemmel két rovarhotelt készítettünk és helyeztünk ki – a magányos méhek már az építés közben beleszerettek, alig győztük folytatni a munkát.
A kertet vegyszerek nélkül, természetes módon gondozod, milyen módszereket, eszközöket alkalmazol?
Ebben az évben egyáltalán nem használtam vegyszert a kertben – és többé nem is szándékozom. Tavaly még műtrágyával tápoztam a savanyú talajt kedvelő növényeket, de idén már csak huminsavas oldattal és csalánlével öntöztem őket. A gyomokat a mulcsnak köszönhetően az ágyásokban alig találom, ha pedig a járdán előbukkannak, leöntöm őket forró vízzel. A kerti házikómban – amely mellesleg ugyanaz a teherautó tárolóplatója, csak teljesen átépítve – már egyetlen vegyszer sem található.
Tavasszal több bokrot és évelőt is jelentősen elleptek a levéltetvek, de átvészelték. Később észrevettem, hogy szokatlanul sok katicabogár jelent meg rajtuk. Lenyűgöző volt figyelni, hogyan oldja meg a természet ezt a jelenséget. Bár a növények látványa nem volt vonzó, és kicsit szenvedtem is emiatt, de tudatosan szabadjára engedtem a folyamatot. Megmaradok a jövőben is pusztán megfigyelőnek és bio-gondozónak. Tápanyag utánpótlásként csak csalánlevet, huminsavat és lótrágyát használok. A betegségek megelőzésére is huminsavat használok, valamint a gombás betegségekre trichoderma-alapú permetet kezdtem alkalmazni. A növénygondozás fontos része a heti egyszer kora reggeli bőséges öntözés és a vastag mulcsolás is. Nem kevésbé fontos a növény megfelelő beindítása sem. Elengedhetetlen lépés az ültetés előtt a gyökérlabda alapos vízbe áztatása, valamint a cserépben körbe-körbe tekeredő gyökerek fellazítása. Nálam az ültetés mára már szertartássá vált: komposztot keverek a földbe, mikorrhiza gombákat adok hozzá, majd esővízzel és huminsavval öntözöm be a frissen ültetett növényeket.
A kis tavat a saját kezeddel építetted, mesélsz ennek a folyamatáról?
Igen, magam. Joggal merül fel a kérdés: miért nem a férjem építette a tavat? Hát azért, mert hihetetlenül makacs vagyok. Magam akartam végigcsinálni. Már gyerekkoromban is szerettem a nehéz fizikai munkát. Ő olykor nagyon nehezen nézte, mert aktív sportoló, de már elfogadta. Hálás vagyok neki, hogy mindig mindenben mellettem áll, és mindig segít amikor megkérem.
Öt évvel ezelőtt is egy nagyobb munkába fogtam: öt magaságyást raktam téglából a veteménynek és a bogyós gyümölcsöknek, a kert elkülönített haszonrészében. Életemben először falaztam és pont ezt a kertrészt azóta is nagyon szeretem. Idén ősszel szeretném leburkolni a haszonkertben azokat az részeket, ahol gyakran közlekedem talicskával – egy kis provanszi hangulatot szeretnék adni neki. Sem víz, sem villany nincs odavezetve, de bőven elég az esővíz, amit a szomszéd háztetőjéről gyűjtök, valamint a napelemes világítás. Egyébként itt meg kell említenem: csodálatos szomszédaim vannak mindkét oldalon: A dróthálós kerítésnek köszönhetően nem vagyunk elzárva attól, hogy üdvözöljük egymást, beszélgethessünk, esetleg vigyázzuk egymás telkét, amíg nem vagyunk otthon. Az egyik kedves szomszéd lótrágyával lát el, sőt évekkel ezelőtt engedélyezte, hogy az ő, felém lejtő tetőjéről esővizet gyűjtsek; a másik oldalról gyümölcsöt és metszett gallyakat ajándékoznak, amit mulcsként hasznosítok. Szomszédjaink szeretik a természetet és az állatokat, jó szívű, kedves emberek, ezért igazán szerencsésnek mondhatom magam. Egyébként a magaságyásokat egyszerűen nem tudom eléggé dicsérni – a termés bennük valóban bőséges.
Már régebben szerettem volna biotavat. A kislányunk még nagyon kicsi volt, és gyakran jártak hozzá kortárs barátnők, ezért aggódtam. A téli időszakban több hetet töltöttem olvasással, tanulással, több forrásból merítettem, hogyan lehet úgy létrehozni, hogy ne kelljen hozzá technikai berendezéseket vásárolni, hogy önfenntartó módon működjön. Végül tavasszal egy szaküzletben mindent beszereztünk hozzá és nekiláttam. Hívtunk egy kis markolót, de mivel a tó körül volt már többéves növényzet, nem volt hová rakni a földet, így aztán magam végeztem az ásást – ismét a régi „jó barátokkal“: ásóval, lapáttal, gereblyével és talicskával. Három hónapon át tartott a munka – a formavázlattól az utolsó kő lefektetéséig. A kiásás után először 5 centiméter vastag tiszta homokréteggel béleltem ki a tavat, erre került a vastag fehér geotextília és rá a PVC fólia. A fóliával melegben érdemes dolgozni, hogy rugalmasabb legyen, és itt mindenképpen szükség van több ember segítségére is, mert maga a tófólia nagyon nehéz. Végül a peremet kövekkel raktam ki. Egyelőre a gyökereztetésre szolgáló kosarakban hagytam a növényeket, de már így is nagyon szépen teljesítettek.
Leginkább esztétikai értéket vártam a tavacskától. Úgy alakítottam, hogy minden oldalról hozzáférjek a vízinövényekhez, és egy előre megtervezett lépcsőn le is tudjak menni, hogy a tavirózsákat és az iszapot gondozzam. A szélek vízszintesen futnak, így helyet adnak a mocsári és parti növényeknek, a falak többi része viszont lejt, hogy az üledék a legmélyebb pontra gyűljön. A legmélyebb zóna 1,1 méteres, így a halak át tudják vészelni a telet, nyáron pedig ne melegedik túl a víz. Úgy helyeztem el, hogy a tavirózsáknak elegendő napfény jusson a virágzáshoz, de a platán délutáni árnyéka is elérje a sekélyebb részt, mielőtt túlmelegedne.
Egy kis napelemes szivattyú mozgatja a sekély vízréteget, ezzel oxigént juttat bele és hűti is. Tudatosan igénytelen aranykárászokat választottam bele, mindössze hatot, hiszen csak 6×3,5 méteres tavacskáról van szó. A halakat nem etetem, a szúnyoglárvákon élnek. A víz kristálytiszta, az esetleges szerves hulladékot hálóval kiszedem, de egyébként magától beállt az egyensúly – talán azért, mert a megvalósítás előtt tanulmányoztam a témát.
A szomszéd kis házikója a kerítésen túl közvetlenül a tó mellett arra inspirált, hogy felszereljek oda egy régi, ajándékba kapott díszajtót. Így most olyan benyomást kelt, mintha a házacska a telkem része lenne és mindig is a tóhoz tartozott volna.
Ma már biztosan tudom: a biotó nagyon jó befektetés volt. A víz párolgása kellemes mikroklímát teremt körülötte, hívja az embert, hogy ott időzzön. A víz mágnesként vonzza az élővilágot is: rovarokat, madarakat, amelyek a közeli fákon fészket építenek. A tóval valódi élet költözött a kertbe.
Terved, hogy jövőre látogatható lesz a kert. Milyen hangulatot, élményt szeretnél átadni a látogatóknak?
A kertészkedés számomra hosszú ideig csak hobbiként létezett – lelki feltöltődésként, ami egyensúlyt teremtett a mindennapi munkám mellett. Most jött az életemben egy fordulat. Mivel otthon szeretnék pedagógiai tevékenységgel foglalkozni, támadt egy ötletem, hogy egyúttal megnyitom a látogatók előtt a kertem kapuit is. Bár egy forgalmas út közelében található, mégis a vidéki környezet, egy kis vízfolyás és egy akácerdő ölelésében. A formára nyírt növények rózsákkal, virágzó évelőkkel és ívelt ágyásokkal váltakoznak, így angol vidéki kert hangulatát idézik.
A látogatóknak elsősorban inspirációt, tanácsadást és saját tippeket szeretnék nyújtani az ökológiai kertészkedés ezen stílusában. A vendégek motivációt kaphatnak arra, hogyan kezdjenek egészséges, növényvédő szerek nélküli, a természettel összhangban lévő kert kialakításába – figyelembe véve az éghajlatváltozás hatásait (hőhullámok, csapadékhiány) –, mindezt a lehető legkevesebb erőfeszítéssel és a legalacsonyabb költségek mellett.
Rendszeres tanácsadással is szeretnék jelen lenni, saját tapasztalataim megosztásával a közösségi hálón, rövid videók formájában. Kamerát fogok vinni minden szezonális munkához, amit majd a kertben végzek. Ezen kívül sok más, igazán érdekes, nem csak kertészkedéssel kapcsolatos tervem is van. Szeretettel várunk minden kedves látogatót – Magyarországról, Szlovákiából és Csehországból is – a Milada´s Private Garden kertünkbe. A kert 2026. júniusától lesz látogatható.
Számos más gyönyörű kertbe bepillanthattunk már, így az erdélyi tanyára, ahol a természet diktálja a ritmust, a szigetszentmiklósi madárbarát oázisba, a rábaprodányi élet kertjébe és a trópusi hangulatú nyáregyházi kertbe is.
