Május elsején megdőlt a 82 éves hidegrekord hajnalban, a termelők szerint feketére fagyott a határ. Sokkoló képes beszámolók árasztották el a közösségi oldalakat, Kecelen, Jánoshalma és Lajosmizse környékén, Orgoványban és Tompán súlyos fagykárok keletkeztek, –5 Celsius-fokos minimumokat is mértek – írta meg beszámolójában a Baon.
A HungaroMet Zrt. közlése szerint péntek hajnalban az ország nagyobb részén 0 fok alá csökkent a hőmérséklet, ehhez kellett a hideg légtömeg, a derült ég és a gyenge szél, valamint a hetek óta száraz talaj.
A lapnak a soltvadkerti Gere Sándor nyilatkozott, aki családjával több mint három és fél évtizede foglalkozik önállóan szőlőtermesztéssel. Soltvadkert és Kecel között a csábori dűlőben közel 26 hektáron termesztenek nyolc fajta szőlőt, a péntek hajnali fagy 100 százalékban elvitte az idei termést.
Öntözéssel, becsepegtetéssel, párásítással próbáltunk védekezni, de látható volt, hogy reménytelen a helyzet, mert olyan mértékű volt a hidegbetörés, ami ellen már bármilyen védekezés eredménytelen. Kecel felől végig a gyümölcsösökben és a szőlőültetvényeken tüzeltek, füstöltek, óriási füstfelhőben volt a környék, de hiábavaló volt, nem tudták megmenteni az ültetvényeket
– nyilatkozta a szőlősgazda, aki szerint az idősebb gazdák sem emlékeznek ekkora pusztításra, mint amit a mostani fagy végzett a szőlő- és gyümölcsültetvényekben. Véleménye szerint a Kunsági borvidék nagy veszélybe került, épp ezért a kárigényléshez vonatkozó adminisztrációs előírásokon tovább kell egyszerűsíteni, hogy a gazdák időben hozzájuthassanak a támogatásokhoz.
Király Dóra okleveles kertészmérnök a férjével közösen 24 hektáron termeszt minőségi borszőlőt Kiskőrös és Kecel térségében. Hiába kezdték el a védekezést, a hajnali fagy minden termést elpusztított.
Április 30-án egész nap figyeltük az időjárás-előrejelzéseket, de szinte minden időjárási platform eltérő információt adott. Családon belül több fagyvédelmi szélgép és füstképző gép is rendelkezésünkre áll, felkészítettük az összes gépet, eszközt az esti „bevetéshez”. Este 22.30 körül jeleztek a hőmérőink, hogy 1 Celsius-fok körül van a hőmérséklet, így megkezdtük a védekezést a fagy ellen. Hajnali 4 óra körül már több helyen is –6 Celsius-fok alatti hőmérsékletet mértünk 1,5–2 méter magasságban, míg a talajfelszínen –2 Celsius-fokot. Hajnali 5.30 körül már kezdett minden növényünk kókadni. A családon belül található minden meggy-, cseresznye-, szilva-, barack- és szőlőtermés a fagy martaléka lett.
A ketészmérnök elmondta, hogy nem talaj menti fagy volt, hanem úgynevezett szállított fagyos levegő érkezett fölénk, ami azt jelenti, hogy amíg a talaj mentén –1, –2 Celsius-fok volt, addig a fák koronájának magasságában a szél lassan kifújta a meleg levegőt és befújta a helyére a –6-fokos fagyos levegőt. Ez ellen szinte sehogy sem lehet megfelelően védekezni.
Fontos szabály, hogy a mezőgazdasági káreseményt és az általa okozott várható hozamcsökkenést a káresemény bekövetkezésétől számított 15 napon belül be kell jelenteni.
Nézzék meg a Baon videóját a védekezésről és a pusztításról:
Május 1-jén hajnalban rendkívüli, több térségben pusztító fagy sújtotta Magyarország szőlőterületeit. Az előzetes becslések szerint több ezer hektáron keletkezett kár, amely a rügyfakadás kritikus időszakában érte az ültetvényeket. Egyes gazdaságokban akár teljes terméskiesés is bekövetkezhet – írta a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa közleményében.
A kialakult helyzetre reagálva a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa május 4-én kezdeményezi a szükséges intézkedéseket az Agrárminisztériumnál a kárenyhítés érdekében. Ezzel párhuzamosan a hegybírók megkezdik a helyszíni felméréseket, hogy pontos kép alakuljon ki a károk mértékéről és a leginkább érintett borvidékekről. A szakmai szervezet bízik abban, hogy gyors és célzott támogatási intézkedések segítik a termelőket a károk mérséklésében.
A téli fagy sokat segíthet a konyhakerteknek, és elpusztulhat a füge, a kivi és a gránátalma, ha nem védekezünk a fagy ellen. A madarak lábai pedig ezért nem fagynak meg a jégen sem.

