Mozaik

108 ezer fát ültet Bhután az újszülött herceg tiszteletére

Egyedi módon ünnepli a trónörökös világra jöttét a himalájai állam népe.

Khesar Namgyel Wangchuck, Bhután királya és Jetsun Pema királynő február ötödikén büszkén jelentette be, hogy megszületett első közös gyermekük.

A faültetési mozgalom időpontját egy hónappal későbbre jelölték ki, ami egyfajta imaként szolgál az újszülött egészségéért – írja a Mashable.

A buddhisták úgy tekintenek a fákra, mint az élet fenntartójára. Minden facsemete egy imának felel meg annak ültetőjétől és későbbi nevelőjétől.. A 108-as szám szentnek számít a vallásközösségben.

Bhután fővárosában, Thimphuban eközben felavatták a Boldogság Kertjét, ahol a turisták számára is megadatik a lehetőség, hogy fát ültessenek.

Bhután egyébként Földünk egyik, ha nem a legboldogabb országa, ahol próbálják összhangba hozni a gazdasági fejlődést a környezetvédelemmel.

Az ország törvényei szerint Bhután területének legalább 60 százalékának erdőnek kell lennie. Jelenleg Bhután 75 százaléka erdős.

Tavaly száz bhutáni önkéntes Guinness-rekordot állított fel azzal, hogy egy óra alatt 49672 facsemetét ültettek el.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik