Mozaik

Csodás színekben pompázik a magyar légtér egyik legszebb madara

Télre sem költözik el, a be nem fagyó folyóknál vészeli át a zord hónapokat.

A jégmadár – mely Európa, Ázsia és Afrika számos országának lakója – hazánk egyik legszínpompásabb madara, mely folyók és tavak mentén található partfalakban költ. Állandó madarunk, mely télen a be nem fagyó folyóknál vészeli át a zord hónapokat. Ugyanakkor vándorló madár: nem feltétlenül ugyanott fészkel minden évben, de gyakran évek múlva ismét megjelenik korábbi költőhelyén.

Fotó: Alan McFadyen
Fotó: Alan McFadyen

A vizek akrobatája

Főként halakkal, vízi rovarokkal táplálkozik, ezért erősen kötődik a vizes élőhelyekhez, főként a mély vizű tavakhoz, patakokhoz, folyókhoz. A jégmadarat sokszor lehet látni, amint a víz felett szitál, azaz egy helyben lebeg. Erre a költőhely kialakításánál éppúgy szüksége van, mint a vadászata során. Gyakran látni víz fölé behajló ágakon, melyekről mozdulatlanul lesi a víz tetején úszó apró halakat.

Fotó: Wikimedia Commons
Fotó: Wikimedia Commons

Fészkelőhelyét meredek partfalba vájva alakítja ki. Évente két alkalommal költ, 6-10 tojást rak. A kotlásban és az etetésben is mindkét szülő részt vesz, de költési időn kívül még saját párját sem tűri meg vadászterületén.

A madár tarka színe a védekezést és megtévesztést egyaránt szolgálja. A hasa olyan színű, mint valami száraz levél, a hal tehát nem gyanakszik a vadászra, a háta viszont olyan, mint a csillogó kék víztükör, ezért felülről nem veszik észre a nagyobb testű ragadozó madarak.

A jégmadár a természetfotósok kedvenc témája

A magyar Völgyi Sándor például egy nyarat szánt arra, hogy jégmadarat fotózzon. Mint weboldalán leírja – sikerrel.

Fotó: Alan McFadyen
Fotó: Alan McFadyen

A skót Alan McFadyen 4200 órát állt lesben egyetlen pillanatért, miközben 720 ezer fotót készített a megálmodott képig. Egy-egy „vadászat” során nem volt ritka, amikor 600 fotó készült. Erről korábban ITT ÍRTUNK.

Ezt pedig látni kell! Így merül alá zsákmányáért a jégmadár:

A jégmadár védett, eszmei értéke Magyarországon 50 ezer forint.

Címfotó: Wikimedia Commons

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.