Mozaik

Már Afrikában szárnyal a jeladós magyar szalakóta

Artúr idén kapott jeladót.

Hazánkban 2014-ben kezdődött egy, az Európai Unió által finanszírozott program a fokozottan védett szalakóta (Coracias garrulus) védelme érdekében. Ez a madárfaj több tényező együttes hatása -fészkelőhelyek megszűnése, táplálkozóhelyek beszűkülése, áramütések, vonulási mozgalmak során történő lelövések – miatt az ezredfordulóra rendkívül megritkult hazánkban.

szalakota2
Fotó: Wikimedia Commons

Mint arról korábban írtunk, 2015-ben két szalakóta kapott jeladót Magyarországon. A Csele és Pétör névre keresztelt két madár Afrika déli részén töltötte a telet. Pétör idén májusban visszatért Orosháza környéki fészekrakó helyére, Csele azonban Afrikában maradt. Utóbbi június 28-a óta, Pétör július 31-e óta nem adott jelet a műholdas térkép tanúsága szerint, sorsuk egyelőre ismeretlen.

Fotó: Alan McFadyen
Fotó: Alan McFadyen

Ismert viszont annak a szalakótának a kalandozása, amelyik idén júniusban a Hortobágyi Nemzeti Parkban kapott jeladót, és akit Artúr névre kereszteltek – olvasható a nemzeti park weboldalán. A madár hetekkel ezelőtt elhagyta költőhelyét, a jeladó segítségével pedig folyamatosan nyomon követhető a tartózkodási helye.

Artúr, az öreg, jó kondíciójú hím viharos gyorsasággal repülte át a Földközi-tengert, és a legutóbbi “életjel” szerint már Egyiptom déli részén szárnyal. Útja a műholdas térkép segítségével itt tekinthető meg.

Címfotó: Wikimedia Commons

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik