Mozaik

20 centis jég védi a kócsagok kedvenc halait

A szakembereket meglepte a réti csíkok aktivitása a nagy mínuszokban.

Érdekes jelenséget figyeltek meg a közelmúltban a Száraz-ér Tótkomlós melletti szakaszán a Körös-Maros Nemzeti Park szakemberei: a vastag jégréteg alatt réti csíkok úszkáltak.

A jelenség azért meglepő, mert erről a halfajról úgy tudni, hogy télen az iszapban telel, és nem mutat aktivitást. Most a mínusz 15 fokos hideg ellenére a mintegy 20 centiméteres jégréteg alatt viszonylag aktívan úszkáltak a réti csíkok: mintegy 50 példányt figyeltek meg, köztük kifejlett és fiatal egyedeket is.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Amit a réti csíkról tudni érdemes

Ez a halfaj néhány száz évvel ezelőtt nagyon gyakori volt a hazai vizekben, mára azonban már erősen megritkult. Régen böjti tápláléknak számított, horgászatát, a csikászatot a 19. századig a halászat külön ágazataként tartották számon. Meglehetősen igénytelen, ellenálló, jól tűri a rossz oxigén-ellátottságú mocsaras, lápos vizeket. A mocsarak lecsapolása lecsökkentette az életterét, de a Körös-Maros Nemzeti Park területén belül a fennmaradt mocsarakban, természetközeli vízterekben, valamint a kisebb csatornákban – amilyen a Száraz-ér is – megtalálható.

Kifejlett példányai a 20-25 centimétert is elérik és kitűnő táplálékul szolgálnak a különböző gázlómadarak, például a kócsagok számára. Érdekesség, hogy a réti csík még azt is elviseli, ha az élőhelyét adó mocsár kiszárad, szervezete a levegőből is képes felvenni az oxigént.

Dyndsmerling, Misgurnus fossilis, 36,5 millimeter.

Fotók: Wikimedia Commons

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik