Mozaik

Megugrotta a 60 forintos határt a tyúktojás

Nem kellett várni karácsonyig.

Szakemberek néhány héttel ezelőtt azt prognosztizálták, hogy akár a 60 forintot is elérheti a tojás darabára karácsonyra. Okaként az év eleji madárinfluenza-járványt, illetve a közelmúltbeli fipronilos rovarirtószeres tojásszennyezési ügyet említették. Ezek következtében Európa-szerte sok tyúkot kellett levágni, ezért az európai tojástermelés csökkent, így Európában és Magyarországon is megindult az étkezési tojás árának emelkedése.

60 forintra emelkedhet a tojás ára
Európában és Magyarországon is megindult az étkezési tojás árának emelkedése, ami várhatóan az év végéig kitart - közölte a Baromfi Termék Tanács.

A jelek szerint nem kell várni karácsonyig. A szoljon.hu arról írt, hogy amíg a szolnoki vásárcsarnokban nemrég még 35 forintos darabáron is hozzá lehetett jutni a kisebb méretű tyúktojásokhoz, a napokban a tojás ára átugrotta az 50 forintot, és akadt olyan termelő, akinél már 60 forint volt egy darab tojás.

Egy besenyszögi őstermelőnél – mérettől függően – 51 és 59 forint a tojás ára, míg egy kengyeli gazda 50, 55 és 60 forintért kínálta azt.

S hol van még a karácsony? Lehet, hogy a következő hetekben a prognosztizált 60 forintos darabárat is meghaladja majd a tojás ára?

Tanyasi vagy nagyüzemi tyúktojás? Nagy a különbség
Nem csak a színe, hanem a vitamin- és ásványianyag tartalma is más.

Kiemelt kép: Pixabay

Olvasói sztorik