Mozaik

60 forintra emelkedhet a tojás ára

Európában és Magyarországon is megindult az étkezési tojás árának emelkedése, ami várhatóan az év végéig kitart - közölte a Baromfi Termék Tanács.

A tájékoztatás szerint az árváltozásokat az okozza, hogy az év eleji madárinfluenza-járvány, illetve a közelmúltbeli fipronilos rovarirtószeres tojásszennyezési ügy miatt Európa-szerte sok tyúkot kellett levágni, ezért az európai tojástermelés csökkent.

Tanyasi vagy nagyüzemi tyúktojás? Nagy a különbség
Nem csak a színe, hanem a vitamin- és ásványianyag tartalma is más.

A budapesti Nagybani Piac adatai szerint a megbízható termelésből származó, jó minőségű magyar étkezési tojások árai megközelítik, illetve meg is haladják a darabonkénti 40 forintot. A mostani árnövekedés az év végéig kitarthat, és 50-60 forint közötti hazai fogyasztói tojásárak is kialakulhatnak  – jelezte a BTT.

A közleményben hangsúlyozták azt is: a magyar vásárlók számára előnyösebb helyzetet teremt, hogy az étkezési tojás általános forgalmi adója (áfa) az év elejétől 27 százalékról 5 százalékra csökkent. A kisebb áfa miatt a hazai fogyasztók a mostani drágulás után darabonként 5-8 forinttal olcsóbban juthatnak majd étkezési tojásokhoz a nagyobb adókulcsokat alkalmazó környező országok vásárlóihoz képest – írta az MTI.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi/Oláh Tibor

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik