Otthon készült

Idén sárgabarackos fagyija is lesz az országnak

pixabay
pixabay
Az év fagylaltja versenyre május 24-én Kecskeméten kerül sor.

A Magyar Cukrász Ipartestület ebben az évben is megrendezi az év fagylaltja versenyt, melyre a cukrászdák, fagylaltozók 2024. május 12-ig nevezhetnek. A versenyre és az eredményhirdetésre május 24-én Kecskeméten kerül sor.

A rendezvény célja a klasszikus és hagyományos jó minőségű kézműves fagylalt népszerűsítése, a fagylaltkészítő mesterek megismertetése a fogyasztókkal.

Az év fagylaltja versenyt a tavalyi évhez hasonlóan ismét „fesztivál” jelleggel rendezzük meg, ahol a résztvevő cukrászok a nézők előtt készítik el a versenymunkáikat, hogy a fogyasztók is jobban megismerhessék a fagylaltkészítés rejtelmeit

– közölte az ipartestület.

A szervezők egy teljesen felszerelt fagylalt laboratóriumot telepítenek a helyszínen, ahol három professzionális fagyasztógépen folyik majd a verseny reggeltől kora délutánig. Ezt követően különböző fagylalttal kapcsolatos szórakoztató és egyben edukatív bemutatókra kerül sor, továbbá egy szakmai kiállítás is színesíti a programot.

A hagyományos és mentes kategóriák mellett idén a vendéglátó, Kecskemét Megyei Jogú Város tiszteletére új kategóriát hirdettek sárgabarack fagylaltra. Ebben a kategóriában a „Kecskeméti magyar kajszibarackot” és a Magyar Értéktárban kiemelkedő nemzeti értékként jegyzett „Kecskeméti barackpálinkát” szeretnék népszerűsíteni.

A sárgabarack kategóriára elsődlegesen gyümölcsfagylaltok nevezését várják, melyeknek a késztermék tömegéhez viszonyítva minimum 30% sárgabarackot kell tartalmazniuk. A fagyi dekorálására használható fagylalt alapanyagok között javasolják a kecskeméti barackpálinkát is megjeleníteni, de a pálinka használata nem kötelező. A sárgabarackot más alapanyagokkal – például zöldség, gyümölcs, csokoládé – is lehet kombinálni, de a sárgabaracknak kell dominálnia a fagylaltban.

Ez is fagyi
Ez lett az év fagylaltja 2023-ban
Idén is megrendezték az Év Fagylaltja Versenyt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik