Otthon készült

Lenyűgöző körömszobrokat épít a kaposvári manikűrös

Több világversenyt is megnyert alkotásaival az ifjú tehetség.

Ruhaipari technikusnak tanult, de az élet a manikűrös, műkörmös szakma felé sodorta, talán nem véletlenül, hiszen olyan művészien bánik az anyagokkal Jóföldi Gréta, hogy a körömre festett, épített alkotásaival már rengeteg versenyt megnyert.

A kézműves dolgok már gyerekkorom óta érdekeltek, nagyon sokfelé kalandoztam, a rajzolástól a gyöngyfűzésig bezárólag szinte minden területet kipróbáltam

– mesélt a kezdetekről Gréta, aki szabadidejében hatéves kora óta néptáncol.

A szennai Zselic Alapfokú Művészeti iskolának a viselet és ruhatárában kezdtem el dolgozni, majd a település általános iskolájában voltam iskolatitkár és közben elvégeztem a manikűrös és körömépítő képzést, majd elmentem vállalkozónak

– idézte fel Gréta, akitől megtudtuk, hogy mivel mindig is forrt benne a kreatív energia, nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy a tanfolyamon megismert új anyagokkal mi mindent lehetne még kezdeni. Például ékszereket is készíthetne.

Nézze meg Gréta hétköznapokra készített művészi munkáit a galériában!

Galéria

A gondolatot pedig tett követte, és az ifjú vállalkozó létre is hozta J.G. design oldalt, ahol az új anyagokkal készült ékszereit mutatta be. Ezeket a művészi rezgéseket átcsatornázta szakmájába is, és elkezdett bátran kísérletezni különleges, gyakran extrém körömalkotásokkal. Utóbbiakkal kizárólag versenyeken indult, hiszen a mindennapi életben nem igazán viselhetőek ezek a művek.

A világ számos részén rendeznek versenyeket a műkörmösöknek és mivel a Covid ideje alatt a legtöbb ilyen esemény átköltözött az online térbe, így lehetőségem nyílt több versenyen is elindulni, egyszerűbb és elérhetőbb lett akár egy-egy tengeren túli szakmai viadal is

– emelte ki Gréta, aki részt vett már francia, ausztrál, dubai, mexikói, litván és grúz versenyeken is, és egy kivételével mindenhol nyert a saját kategóriájában és szakmai csoportjában.

Mihály Ildikó mesteroktató a mentorom, akinek a segítségével és az ő csapatával járom a versenyeket, nagyon sokat tanultam a kurzusain

– mondta el Gréta, akitől megtudtuk, hogy bár a versenyekre készült alkotások nem hordhatóak, de mivel különleges mintákat is fest, sok vendége direkt ezért jön hozzá. Készített már mesefigurás, bicklimintás, Eiffel-tornyos körömalkotásokat is, az egyik versenyre pedig az úgynevezett Tip-box kategóriában készítette el a Szennai Skanzen látképét.

Az extrém versenymunkák és a napi használatra készült művek is ugyan azokkal az alapanyagokkal és eszközökkel készülnek, a versenyeken használ apró kiegészítő elemeket is. Gréta kedvenc anyaga az akvarell, a legtöbb körmöt azzal festi.

A műkörmös azt is elmondta, hogy az oroszok mellett a magyarok a világ élmezőnyében vannak ebben a szakmában, ami Gréta alkotásait látva nem a véletlen műve.

Kapcsolódó
Kiváló asztalos lett a magyar focistából Amerikában
Kertészként kezdte a kinti munkák sorát, volt segédmunkás építkezésen. Terepen tanulta ki a szakmát, ma pedig már saját vállalkozása van.
Olvasói sztorik