Mozaik

Bárki megveheti az eladó német falut

Hogy az árverés után mi lesz az ott élő idősekkel, egyelőre nem tudni.

Egy teljes falut kínálnak eladásra a németországi Brandenburg tartomány déli részén. Megvásárolható az Elba-Elster járásban lévő Alwine település több, részben felújításra szoruló lakóháza, illetve fészere. A mintegy 16 ezer négyzetméteres területen 15-20 bérlő él.

A szombatra tervezett árverésre már több mint 40 igénylő jelentkezett, a minimális licit 125 ezer euró (39 millió forint) – közölte Matthias Knake, a berlini Karhausen aukciósház vezetője.

A második világháború idején a Hitlerjugend Alwine környékén gyakorlatozott, és hadifoglyokat is tartottak itt fogva. Németország 1990-es újraegyesítéséig a település egy közeli szénbrikettgyárhoz tartozott, a lakók közül sokan ott dolgoztak. A fordulatot követően a gyár bezárt, sokan – elsősorban a fiatalok – elköltöztek.

Fotó: Karhausen Auction House

2000-ben egy testvérpár vásárolta meg Alwinét egy márka jelképes összegért, ez azonban nem állította meg a széthullást. A testvérpár egyik tagja meghalt, ezért adják el a falut.

Hogy az árverés után mi lesz az ott élő idősekkel, egyelőre nem tudni.

Kiemelt kép: Karhausen Auction House

EZ IS ÉRDEKELHET:

Elárasztották a turisták Svájc új csodafaluját
A közösségi médiában jelent meg egy videó a településről, ahová azóta özönlenek az emberek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.