Mozaik

Régmúlt időkbe repít Szőr Manó krónikája

Szent László király leghűségesebb toll- és kardforgatója mesél a múltról.

A Székelyföldi Legendárium 2008-ban indult civil kezdeményezésként, azzal a céllal, hogy összegyűjtse és a gyerekek számára szerethető módon adja át Székelyföld szellemi kulturális örökségét, ma is közszájon forgó mondáit és legendáit.

„Jó székölyös, makacsos kitartással a végire járunk álmunknak”
Egy időre tündérek, sárkányok, ördögök és a székely furfang szegődhet kísérőnkül.

2012-ben megnyitották az első székelyföldi rajzfilmstúdiót, azóta animációs csapatuk 14 fősre bővült. Eddig négy rajzfilmjük jelent meg: a Likaskő, a Rétyi Nyír mondája, a Csíksomlyói kegyszobor legendája és a Gyergyói Táltos Asszony, melyek mind nagy közönségsikert arattak.

Szőr Manó krónikája

Most pedig itt van az ötödik film, a Szőr Manó Krónikája, melyet januárban mutatnak be, s melynek előzetesével kívánnak boldog új évet mindenkinek Facebook-oldalukon. A történet 1068-ban zajlott Kerlés és Cserhalom határában. A győzelem után itt szerzi vissza a leányt Szent László a kuntól, ezt a történetet láthatjuk mai napig is számos Kárpát-medencei templom falképén.

Előzetes: Szőr Manó Krónikája

Ezzel a kis előzetessel szeretnénk Önöknek egy Boldogabb Új Évet kívánni! Januárban bemutatjuk a Szőr Manó Krónikája című 2D és 3D animációs filmünket a gyermekeknek, amely 1068-ban zajlott Kerlés és Cserhalom határában. A győzelem után itt szerzi vissza a leányt Szent László a kuntól, ezt a történetet láthatjuk mai napig is számos Kárpát-medencei templom falképén. Viszlát a képernyőkön januárban!

Közzétette: Legendarium – 2017. december 27.

Az előzetest nézve nem nehéz megállapítani: újabb sikerfilm született.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik