Mozaik

Hadnagy hazaindult Hódmezővásárhelyre

Sokszínű Vidék
Sokszínű Vidék

2018. 03. 13. 12:37

Érkezésére még várni kell egy darabig.
Korábban a témában:

Március elején Hadnagy, a hódmezővásárhelyi szalakóta megindult északnak afrikai telelőhelyéről. Igaz egyelőre még lassabb tempóban, meg-megállva halad, azért már 200 km-rel északabbra van legutóbbi pihenőhelyétől – írta a rollerprojekt.eu.

Hadnagy az Okawango-delta környékét elhagyva a Zambézi-folyót követve haladt északra, és a folyó árterétől keletre, egy kicsit magasabb térszínen tölti most napjait.

Hadnagyon kívül jelenleg további két jeladós szalakóta helyzetéről érkeznek aktívan információk. Eleven útját már tavaly is követhettük, őt az Apaj környéki pusztákra várják vissza, az Éganya nevű madárk pedig a Dunántúlra terjeszkedő kis populáció tagja. Ők is elindultak lassan hazafelé.

Az első szalakóták érkezése április végén várható hazánkban, de a vonulás azonban egészen május végéig is eltarthat. Tavaly az Artúr nevű madár május 21-én érkezett, míg „Eleven” május 30-án ért haza.

KIemelt kép: Wikimedia Commons

vissza a címlapra

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.