Mozaik

Kihalás fenyegeti a vörös mókust és a vadmacskát

Nagy-Britanniában minden ötödik vadon élő emlősfaj veszélyeztetett.

A vörös mókus, a vadmacska, a szürke hosszúfülű-denevér is szerepel azon 12 faj között, melyek a vadon élő emlősök első brit “vörös listájára” kerültek. A BBC hírportálja számolt be arról az új kutatásról, melyben az emlősök védelmével foglalkozó egyesület (Mammal Society and Natural England) tanulmánya szerint a klímaváltozás, az élőhely elvesztése, a kártevőirtók és a betegségek számlájára írható, hogy majdnem minden ötödik emlősfajt kihalás fenyege Nagy-Britanniában.

Hihetetlen történet: a szomjas mókus vizet kért egy turistától
Mókás, lopós, de okos állatok a mókusok.

A jelentés szerint elmúlt 20 évben csaknem 70 százalékkal csökkent a tüskés sünök és a közönséges kószapockok száma, ám vannak fajok, amelyeknek mind a populációja, mind az elterjedtsége nőtt, ilyen a vidra, a nyuszt, a menyét, a borz, a gímszarvas, az őz és a vaddisznó.

Ez volt húsz év alatt az első átfogó felmérés a vadon élő emlősökről az országban

– írták a kutatók, akik 58 szárazföldi emlősfaj adatait elemezték több mint 1,5 millió biológiai adatfelvétel alapján.

Vizsgálták az egyedszám alakulását, az elterjedtséget, a trendeket és a jövőbeli kilátásokat. A veszélyeztetettség fokának megállapításához a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) kritériumait vették alapul.

Súlyosan veszélyeztetett kategóriába három fajt soroltak: a vadmacskát, a közönséges denevért és a házi patkányt. A veszélyeztetettek közé került a vörös mókus, a hód és kószapocok és a szürke hosszúfülű-denevér, sebezhetőnek ítélték a sünt, a mogyorós pelét, az orkney-i pockot, a közönséges késeidenevért és a nyugati piszedenevért.

Fiona Mathews, a felmérést készítő állatvédő egyesület elnöke elmondta, hogy azért volt szükség a kutatásra, mert húsz éve nem végeztek ilyet, miközben az országban hatalmas változások mennek végbe, házak, utak, vasutak épülnek, átalakul a mezőgazdaság. John Gurnell, a Queen Mary Egyetem ökológusa szerint a tanulmány adatai jelentik a kiindulópontot a vadvédelmi intézkedések kidolgozásához – írta az MTI.

Kempingezni ment Azuki, a világ legimádnivalóbb sünije
Élete egyik legjobb élményében részesült a japán süni.

Kiemelt kép: Pixabay

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik