Mozaik

Jól harapnak a Tisza-tó csúcsragadozói

Jól harapnak a ragadozók a tó minden részében.

A Tisza-tó nem csupán a turisták kedvelt pihenőhelye, hanem a horgászok igazi paradicsoma. Halból nincs hiány, a gyönyörű fogásokról pedig a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. rendszeresen beszámol.

Hatalmas csukát fogtak a Tisza-tavon
Harcsára várt a horgász, de más ragadozó hal akadt a horogra.

A megakasztott halak közül mindig különös figyelem kíséri a csúcsragadozókat, melyekből nincs hiány. A legnagyobbak, a harcsák mellett közéjük tartozik a csuka, e fajból a 10 kiló körüli zsákmányok már hatalmasnak számítanak, az elmúlt napokban pedig kettő is horogra akadt belőlük.

Az egyik szerencsés horgász Hoksári Annamária volt, aki az abádszalóki Yacht Klub kikötőjében várt kapásra. Először gumihalas módszerrel próbálkozott, de nem járt eredménnyel, így áttért a hagyományos körforgóra. Nagy örömére az első dobásra akadt horogra a 9 kg súlyú, 90 cm hosszú gyönyörű csuka. A ragadozót nagy küzdelem és 15 perc fárasztás után sikerült a szákba terelni.

Kiemelt képünkön Iski István budapesti horgász az általa kifogott csukával látható. A horgász gumihal csalival kísérletezett, amikor sikerült horogra akasztania ezt 9,25 kg-os példányt.

A fotózkodás után a halak természetesen visszanyerték szabadságukat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik