Mozaik

Erre mondják, hogy marha nagy

Ausztrália szarvasmarhák millióinak ad otthont, de Knickers mind közül kiemelkedik, a szó legszorosabb értelmében, írja a BBC.

A hétéves állat 1400 kilogrammot nyom és 194 centiméter magas, így feltehetően minden tekintetben ő a legnagyobb bika az országban.

Méretei pedig októberben az életét is megmentették. Tulajdonosa, Geoff Pearson árverésen próbálta eladni a jószágot, de minden húsfeldolgozó azt mondta, hogy egyszerűen nem tudnának vele mit kezdeni. Knickers így szerencsésen megúszta, hogy vágóhídra kerüljön.

A bika az élete hátralévő részét egy hizlalótelepen töltheti majd Ausztrália nyugati vidékén.

A holstein-fríz tinóként, azaz ivartalanított növendékbikaként került 12 hónapos korában jelenlegi gazdájához.

Geoff Pearson elmondása szerint Knickers mindig is méretesebb volt a többieknél, de mivel nem bántott senkit és semmit, életben hagyták. Idővel aztán észrevették, hogy nem akar leállni a növéssel, mostanra pedig túl hatalmas ahhoz, hogy bárki is megvegye. A gazda arról is beszélt, a bikának néhány éve lehet hátra. 

A rekordok könyve szerint a ma élő legnagyobb tinó Bellino, aki 2010-ben 2.027 méter magas volt Olaszországban.

Új marhafajtát tenyésztettek ki a Hortobágyon
A nemzeti park szakemberei szeretnék elismertetni és törzskönyveztetni a hortobágyi tulok fajtát.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik