Mozaik

Terápiás cicája van a szekszárdi könyvtárnak

Van olyan kisgyerek, aki kifejezetten a cica miatt kíséri el anyukáját a könyvtárba.
Korábban a témában:

Besétált egy irodalmi rendezvényre, és azóta ő a szekszárdi Illyés Gyula Megyei Könyvtár macskája. Persze nem hivatalosan, hiszen a termetes jószág éjszaka a kóbor állatok szabad életét éli, este nem is lehet bezárni az épületbe, írja a teol.

Liebhauser János, az intézmény igazgatója hívta fel a figyelmet a cicára, aki a könyvek és még inkább a könyvtárlátogatók, könyvtárosok között érzi jól magát.

Van olyan kisgyerek, aki kifejezetten a cica miatt kíséri el anyukáját a könyvtárba, így joggal tekinthetjük úgy, hogy ez a macska az olvasásra nevelés egyik élharcosa, ami egy négylábú esetében nem akármi

– mondta Liebhauser János.

A macska szinte olyan, mint egy terápiás állat. Nagyon nyugodt, szereti az emberek közelségét. Gyakran kéretőzik azoknak az ölébe, akiket megszokott maga körül, de az idegenekkel is barátságos, a gyerekektől pedig a visszafogott dögönyözést is eltűri. A teljesen szobatiszta, ivartalanított lánycicát a könyyvtár dolgozói etetik és fekhelye is van. Mérete imponáló, szőre fényes, fehér, szürke és vörös foltos.

Nevet nem adtak az állatnak, hiszen nem lehet tudni, hogy meddig lesz az övék. Előfordulhat, hogy ahogy jött, úgy megy is, és máshol szeretteti magát tovább.

100 cicát adott örökbe, most 17-tel él együtt az elhivatott macskabarát
A hölgy egy Fő utcai lakásban, Kaposváron gondozza az állatokat.

Kiemelt képünk illusztráció – Fotó: Pixabay

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.