Mozaik

Januártól duplájára emelkedik a vadászjegy ára

Tízezer forintról húszezer forintra nő a vadászjegy ára 2019 januárjától, olvasható a Magyar Közlönyben csütörtök éjjel megjelent agrárminiszteri rendeletben.

A jogszabály megjelenésére mindössze egyetlen napot kellett várni azt követően, hogy kihirdették az agráriumra vonatkozó salátatörvényt, amely megteremtette a jogi alapját a mostani emelésnek, írja a Magasles.

A rendeletmódosításban az is szerepel, hogy

(1a) a vadászati engedély kiváltása a) megkezdett harminc naponként tízezer forint, b) egy évre százezer forint. (1b) A fel nem használt vadászati engedély nem váltható vissza. A vadászati engedély elvesztése, megsemmisülése esetén a pótlásként kiadott engedély után a teljes összeget kell ismételten megfizetni.

Utóbbi módosítás mindössze az „állami” kifejezést törli az eredeti szövegből, a külföldiek által kiváltandó engedély árát nem változtatja.

Jámbor László, az Országos Magyar Vadászkamara elnöke a lapnak korábban arról beszélt,

a vadászjegy áremelésre azért van szükség, hogy az Országos Vadgazdálkodási Alapot megfelelő nagyságrendben működtetni tudjuk. Az emelés teljes összege ebbe az alapba kerül.

Kiemelt kép: Thinkstock

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik