A jégmadár – mely Európa, Ázsia és Afrika számos országának lakója – hazánk egyik legszínpompásabb madara, mely folyók és tavak mentén található partfalakban költ. Állandó madarunk, mely télen a be nem fagyó folyóknál vészeli át a zord hónapokat. Ugyanakkor vándorló madár: nem feltétlenül ugyanott fészkel minden évben, de gyakran évek múlva ismét megjelenik korábbi költőhelyén. Főként halakkal, vízi rovarokkal táplálkozik, ezért erősen kötődik a vizes élőhelyekhez, főként a mély vizű tavakhoz, patakokhoz, folyókhoz.
A csodás színekben pompázó jégmadár a természetfotósok kedvenc témája. Korábban megírtuk: egy fényképésznek olyan szerencséje volt, hogy részese volt annak, amikor maga a jégmadár fotózta le társát, egy másik történet pedig arról szólt, hogy a skót Alan McFadyen 6 éven át 720 ezer fotót készített a jégmadár vadászatának egyetlen pillanatáért.
A Sopronban élő Molnár László természetfotós – aki legutóbb a tőzikék millióival borított csáfordi erdőről készített gyönyörű felvételeket – az elmúlt hónapban két alkalommal is ellátogatott a Csongrád megyei Kistelekre, ahol egy magántulajdonban lévő halastavon fotózta a vizek akrobatájának is nevezett jégmadár vadászatát.
Ezek a madarak nagyon gyors mozgásúak, kis termetűek és félénkek, csak lesből lehet fotózni őket. Ezen a tavon csak két jégmadár van és a költés idejére elmennek innen. Együtt nehéz fotózni őket mert agresszívek. Verekednek életre, halálra, pedig nagy vágyam lenne egyszerre kettőt fotózni küzdelem közben
– mondta érdeklődésünkre a természetfotós.
Ezúttal az egyik jégmaradat sikerült akció közben lencsevégre kapnia – a vadászat kezdetétől a sikerélményig.
A felvételeken tökéletesen követhető a vizek akrobatájának akciója
![Profi vadász a hazai vizek legszínesebb akrobatája 1](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2018/03/jeg1.jpg)
![Profi vadász a hazai vizek legszínesebb akrobatája 2](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2018/03/jeg2.jpg)
![Profi vadász a hazai vizek legszínesebb akrobatája 3](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2018/03/25973882637_d09417c665_o.jpg)
![Profi vadász a hazai vizek legszínesebb akrobatája 4](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2018/03/jeg4.jpg)
![Profi vadász a hazai vizek legszínesebb akrobatája 5](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2018/03/jeg5.jpg)
![Profi vadász a hazai vizek legszínesebb akrobatája 6](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2018/03/jeg6.jpg)
![Profi vadász a hazai vizek legszínesebb akrobatája 7](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2018/03/jeg7.jpg)
![Profi vadász a hazai vizek legszínesebb akrobatája 8](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2018/03/jeg8.jpg)
![Profi vadász a hazai vizek legszínesebb akrobatája 9](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2018/03/jeg9.jpg)
![Profi vadász a hazai vizek legszínesebb akrobatája 10](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2018/03/jeg10.jpg)
![Profi vadász a hazai vizek legszínesebb akrobatája 11](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2018/03/jeg11.jpg)
Kiemelt kép: Molnár László