Rendhagyó és egyben veszélyes költésnek voltak a tanúi a napokban a Hortobágyi Madárkórház madármentői. Január elején hívták fel őket a Bács-Kiskun megyei Miske általános iskolájából, hogy pelyhes fiókát találtak az udvaron a hóban a gyerekek.
Az ember átalakító tevékenységéhez és a nagy részben ehhez köthető környezeti változásokhoz minden élőlénynek szükséges alkalmazkodnia. Ezekre a madarak is reagálnak, állománycsökkenéssel, új fajok megjelenésével vagy akár, vonulási vagy fészkelési szokásaik megváltoztatásával
– írja honlapján a Hortobágyi Madárpark.
Az utóbbi évek enyhe telei a madarakat is összezavarták. Sok helyen lehetett “télvíz idején”, decemberben-januárban költöző madarakat látni: fecskéket, gólyákat, akik nem keltek útra az őszi meleg idején, mert az felülírta bennük a több ezer év alatt beléjük ivódott vonulási kódot. Aztán pedig a 15, olykor 20 fokos decemberi telet is jól viselték, a néhány hidegebb napot pedig átvészelték valahogy.
Más a helyzet egy magatehetetlen kis fiókával, akiről még teljes mértékben a szülei gondoskodnak. Ha viszont a szülőmadárnak a saját élete is veszélyeben van a zorddá vált időjárási körülmények miatt, és még magának sem tud élelmet, menedéket biztosítani, olyankor a fióka túlélési esélyei szinte a nullával egyenlőek
– tájékoztattak a szakemberek.
A Bács-Kiskun megyei Miskén történt, hogy az általános iskola tanulói az egyik szünetben felfedezték az udvaron az ijedt madarat. Tanáruk segítségével papírdobozba tették, majd értesítették a madárkórházat. A leírás alapján a madárparkban hitetlenkedve fogadták az értesítést, úgy gondolták, kuvikról lehet szó.
Épp ezért lepődött meg a madárpark munkatársa, amikor megpillantotta a pelyhes fiókát, mert ha áttelelést láttak is már költöző madaraknál is, arra azért nem nagyon van példa, hogy az itthon maradó madarak költsenek is a tél közepén, a változékony időjárási viszonyok mellett.
Mindenre számítottam, csak arra nem, hogy egy narancssárga szemű pehelygombóc bújik elő a dobozból. Nem volt más, mint egy éppen tollasodó erdei fülesbagoly fióka
– mondta el Hága Krisztián, a bagoly megmentője.
A látszólag jobb időjárási körülmények a fészkelési időszakot is előbbre hozzák a madaraknál, de már néhány fagyosabb nap is tömeges fiókapusztulást eredményezhet.
A fülesbaglyok normál körülmények között márciusban költenek, a néhány hetes fiókák a szülők oltalmával fedezik fel a környezetüket, akik követik és táplálják őket.
A megmentett kis bagoly jól van, műtétre nem került sor, jelenleg szakszerű gondozásban részesül, és várja a márciusi kiképzését.
mivel ezt a képességet-tudást a természetben a szüleitől sajátította volna el, azok híján viszont ezt ebben az esetben mesterségesen kell pótolni.
Kiemelt kép: Hortobágyi Madárpark