A szakmai zsűri Ledó Ferencnek, a FruitVeb, Zöldség-gyümölcs Szakmaközi Szervezet elnökének ítélte a 2018-as Az év agrárembere díjat, Bálint György – Bálint gazda, az ország kertészeként köztiszteletben álló, idén 100. születésnapját ünneplő – kertészmérnök és Vancsura József, a gabonatermesztők szövetségének (GOSZ) tiszteletbeli elnöke életműdíjat kapott. A kitüntetettek munkáját Nagy István agrárminiszter méltatta az egri díjátadáson – közölte a szervező Agrotrend vasárnap az MTI-vel.
A díj fővédnöke, Nagy István a közlemény szerint úgy fogalmazott:
ez az elismerés felhívja az ország figyelmét a kitüntetettekre, méltó helyre emeli az agrárium rangját, miközben új lehetőségeket nyit meg előttük, hogy még többen megismerhessék őket, hiszen példaképekre, motiváló mintákra mindenkinek szüksége van.
Az év agrárembere díjat 2014-ben alapította Mátrai Zoltán címzetes egyetemi docens, üzlettársaival, azzal a szándékkal, hogy felhívják a társadalom figyelmét azokra a mezőgazdaságban tevékenykedőkre, akik társadalmi szerepvállalása jelentős, kiemelkedő munkájuk mellett a közjóért is sokat tesznek.
2018-ban a szervezők tíz kategóriában keresték, első körben a 130 jelölt közül 90-en fogadták el a jelölést, és több mint 80 tagú szakmai zsűri vett részt a szavazásban, a közönség internetes szavazással választott a döntősök közül közönségdíjast
– írták.
Az eddigi, összesen már 5 jelölés és zsűrizés alatt 48 kategóriában 144 döntőst választott a zsűri.
Az egyes kategóriákban, agrárinnováció: Pénzes Béla, agrárgépészet: Jóri J. István, állattenyésztés: Petis Mihály, feldolgozó-élelmiszeripar: Hollósy Tibor, fenntartható gazdálkodás: Somosné Nagy Adrienn, fiatal gazda: Borbély Tamás, jövő agrárszakembere: Balla Zoltán, kertészet: Ledó Ferenc, növénytermesztés: Soltész Gyula, növényvédelem: Reisinger Péter lett a győztes. A közönségdíjat a legtöbb szavazat alapján Szebegyinszki Georgina fiatal gazda nyerte.
Kiemelt kép: MTI/Czimbal Gyula