Mozaik

Megnyitott a világ legnagyobb virágoskertje

A méretei miatt a világ legnagyobb virágoskertjének is nevezett hollandiai Keukenhofban minden év tavaszán tulipánok, jácintok és krókuszok millióival kápráztatják el a látogatókat.

Romy Arroyo Fernandez/NurPhoto/AFP/Europress

A hivatalos adatok szerint évente körülbelül 7 millió virághagymát ültetnek el a 32 hektáros parkban, ahol két hónapon át emberek százezrei barangolnak a hatalmas területen, a virágmezők között.

Romy Arroyo Fernandez/NurPhoto/AFP/Europress

A hatalmas és csodálatos látványt nyújtó virágoskert 2019-ben március 21-én nyitotta meg kapuit, és egészen május 19-ig várják a természet szerelmeseit.

Romy Arroyo Fernandez/NurPhoto/AFP/Europress

A létesítmény fennállásának 70. évfordulóját ünnepli, erre az alkalomra a Keukenhof kertészei a “Virágok ereje” (Flower Power) 2019-es szlogen jegyében az 1970-es évek hangulatát idéző virágmozaikot varázsolnak egy 250 négyzetméteres területre, ahol még októberben 50 ezer hagymás virágot ültettek el a különleges formára. Ezeket két rétegben helyezték a földbe, hogy így hosszabbítsák meg tavasszal a látványosság életét.

Europress/AFP
Romy Arroyo Fernandez/NurPhoto/AFP/Europress
Romy Arroyo Fernandez/NurPhoto/AFP/Europress
Romy Arroyo Fernandez/NurPhoto/AFP/Europress

Kiemelt kép: Romy Arroyo Fernandez/NurPhoto/AFP/Europress

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik