Mozaik

Havi 160 ezer forintot fizet a csodás görög sziget azoknak, akik hajlandóak odaköltözni

És még földterületet is kapnak, így az újonnan érkezők meg tudják építeni saját otthonukat.

Csökken a népesség egy csodás görög szigeten, ahová úgy próbálnak most új lakókat csalogatni, hogy pénzt és földterületet adományoznak a letelepedésért, írja a Daily Mail.

A lap cikke szerint minden új lakosnak havi 500 eurót, átszámítva körülbelül 160 ezer forintot fizetnek majd három éven keresztül, e mellé pedig egy telket is kapnak majd, amire építkezni tudnak.

Antiküthéra Kréta és a Peloponnészoszi-félsziget délkeleti csúcsa között fekszik.

A mindössze 20 négyzetkilométeres szigeten csak 24 állandó lakos él, a nyári hónapokban pedig ez a szám 40 főre nő. Pedig egy igazi paradicsomról beszélünk.

iStock

A fiatalok, akik a szigeten nőttek fel, mind elköltöztek, így Antiküthéra népessége elöregedett. Remélik, hogy az új rendszer, amelyet a görög ortodox egyház is támogat, vonzza majd a fiatalokat, családokat.

Szükségünk van a fiatal családokra, hogy Antiküthéra szigete életben maradjon és újra gyerekhang zengjen a szigeten. Legalább 15 telefonhívást kaptam a válság miatt pénzügyi problémákkal küzdő családoktól. Azt mondom nekik, hogy jöjjenek ide, nézzenek körül és ha tetszik, maradjanak Antiküthérán

– mondja Andreas Harhalakis, a település polgármestere.

Fotó: Flickr/aaron wolpert

A szigetre újonnan érkezők dolgozhatnak halászként, építkezéseken és akár pékként is. Antiküthérán azonban nagyon kevés üzlet található, és nincs se pénztárgép, se pénzkiadó automata.

Azoknak, akik a szigeten akarnak élni, gondos kiválasztási folyamaton kell átmenniük, a görög állampolgárok pedig elsőbbséget élveznek mindenki mással szemben.

Az utóbbi időben egyébként Olaszországban trend lett belőle, hogy az elnéptelenedő falvak pénzzel vagy rendkívül olcsón megszerezhető lakásokkal próbálnak új lakosokat szerezni. Hogy pontosan hol, arról itt írtunk korábban:

13 olasz városban kínálnak 1 euróért házakat
Kapucsínót nem kapni ennyiért, álomházat viszont igen.

Kiemelt kép: iStock

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik