Mozaik

Medvetámadások tartják rettegésben az erdélyi falut

A gyerekeket szürkület után nem is engedik ki a szabadba.
Korábban a témában:

Három egymás utáni éjszaka történt medvetámadás az erdélyi Csíkpálfalván. Első alkalommal tíz libát pusztított el, hétfőre virradóan pedig további négy tyúkot ugyanannál portánál. További  két helyszínen ugyancsak károkat okozott a vadállat: az egyiknél egy méhkast tört össze, a másiknál pedig több bárányt pusztított el, írta a Székelyhon.

Bálványoson így másznak be a kertbe a medvék
Az anya és bocsa először bekukkantott, a többit fotókon mutatjuk.

Keddre virradó éjszaka ismét több portára tört be a nagyvad, így a korábban meglátogatott méhkaptárokhoz is visszatért: ezúttal tizenegy kaptárt tört össze. Egy másik helyi lakosnál a nyúlpajta látta kárát a nagyvad látogatásának, hiszen több helyen is megrongálta a tetejét, és egy nyulat magával vitt – amit nyilván megevett.

A helybéliek elmondása szerint a településen kezd eluralkodni a pánik, a gyerekeket szürkület után nem is engedik ki a szabadba játszani, de már napközben is készenlétben állnak a lakók.

Erre van is okuk, hiszen ha egy medve rákap egy területre, szinte biztos, hogy folyamatosan vissza fog oda térni

– nyilatkozta a portálnak Hadnagy Lehel, a Szilos Vadászegyesület vezetője, aki szerint fiatal, mintegy hároméves példányról van szó, amely nemrég vált el az anyjától, és most jött rá, hogy a háztartásoknál könnyebben tud élelemhez jutni.

Kiemelt kép: Wikimedia Commons

Medve akart betörni egy tusnádfürdői szállodába
Az akció közben az állat megsérült és elmenekült.

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.