Mozaik

Füzér lehet az első magyar farkasbarát falu

Feltételezhetően nagyobb falka élhet már a környéken.

Az utóbbi években érezhetően megtelepedtek a nagyragadozók – a farkasok és a hiúzok – a 430 lakosú Füzér környékén, ezért a település önkormányzata úgy határozott, 3500 hektárt nyilváníttat vadászati szempontból különleges rendetetésű területté a város határában, mely intézkedéssel a farkasok és hiúzok életterét szeretnék védeni – írja az MTI.

Farkasok végezhettek egy 150 kilós borjúval Füzéren
Legalább négy farkas együttműködésére lehetett ehhez szükség.

A határozatot elfogadta a helyi önkormányzat, de a terület átminősítése a vadászati törvény értelmében szakminisztériumi hatáskör, ezért Nagy István agrárminiszterhez fordulunk

– mondta el Horváth Jenő polgármester.

Feltételezhetően nagyobb falka élhet már a környéken, amit az is bizonyít, hogy néhány hete farkasok alig száz méterre a kertek végétől, egy körbekerített legelőn leterítettek egy másfél mázsás bikaborjút.

Az általunk javasolt megoldás segít megvédeni a védett állatok élőhelyét, egyben megkönnyíti a nagyvadak által okozott károk megtérítését is a gazdálkodók számára. Szempont az is, hogy a Füzéri vár, valamint az Országos Kéktúra révén a településre érkező évi mintegy százezer turista számára lehetővé tennék a farkasok, hiúzok vagy akár a medvék életmódjának megismerését és védettségük fontosságát. Egyebek mellett tanösvényt alakítanának ki vagy interaktív módszerekkel mutatnák be a gyerekeknek, hogyan élnek a nagyragadozók

– hangsúlyozta Horváth Jenő.

A farkas hazánkban az I. világháború után pusztult ki és az 1980-as években jelent meg újra; Szlovákia, és Horvátország felől is elkezdett visszatelepülni. Magyarországon 1993 óta védett, 2001 óta fokozottan védett faj.

Kiemelt kép: Pixabay.com

150 év után visszatértek a farkasok Hollandiába
1869-ban látták utoljára őket az országban.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik