Mozaik

Retro ’80-as évek: régi nyarakon ilyen volt a Balaton

Kockás pokróc, gyümölcsös hűtőtáska, vízibicikli, főtt kukorica, Füles, bambi és a végtelen víz - ilyen volt egy nap a magyar tengernél a '80-as években.
Korábban a témában:

Ó a régi, ó a Balaton, régi nyarakon, bár nem volt vitorláshajónk. Ó a régi, ó a teraszon, ültünk nyarakon, úgy néztünk végig a tavon

– szól Cseh Tamás slágere, s ez az a néhány sor, amiről nekem mindig a gyerekkorom csodás nyarai jutnak az eszembe.

Retro játékok az 1 forint 50 filléres fagyi idejéből
Ki ne szeretett volna a hetvenes-nyolcvanas években ilyen szülinapi ajándékokat kapni a Skála Áruházból?

A Balaton, a balatoni nyarak a magyar emberek számára valami olyan megfoghatatlan életérzés, amit elmondani nem lehet. Csak az érzi, aki odaáll a vén hölgy, a fenséges magyar tenger partjára, arcát a szélbe fordítja és hallgatja a víz csobogását.

Mindegy, hogy 1960-at, ’80-at, vagy 2019-et írunk-e, az életérzés ugyanaz. Legfeljebb a kellékek változtak az idők folyamán kicsit.

A Fortepan fotói segítségével nosztalgiázzunk kicsit.

Fotó: Fortepan

Én 1978-ban születtem, Veszprém megyében. Már kora gyerekkoromtól rendszeresen utaztunk a Balatonhoz, akkor természetesen még vonattal. Izgalmas utak voltak ezek. Emlékszem, mindig azon idegeskedtem, vajon fel tudok-e majd lépni a magas lépcsőkön, vajon lesz-e hely a kocsiban, amin az áthúzott cigi rajza van, vagy csak a füstösben tudunk-e leülni.

A zöldes-szürkés műbőr a combunkhoz tapadt, mégsem bántuk, az izgalom mindig eluralkodott rajtunk. Kockás pokróc, gyümölcsökkel díszített hűtőtáska, kék-piros színű úszómatrac, úszógumik, hatszínű strandlabda – olyanok voltunk, mint egy vándorcirkusz, mégis, alig vártuk, hogy odaérjünk.

Fotó: Fortepan/Ferencvárosi helytörténeti gyűjtemény
Fotó: Fortepan/Ferencvárosi helytörténeti gyűjtemény
Fotó: Fortepan/ChuckyeagerTumblr
Fotó: Fortepan/Magyar rendőr

Ahogy végre megérkeztünk, ledobtuk magunkról a fehér szegélyes kék vagy piros rövidnadrágot, amit akkoriban minden gyerek hordott, és szaladtunk a csúszós, fémlépcsőhöz. Nem volt olyan érzés semmi, mint amikor az első hideg hullámok a bokánkat körbefogták.

Ha megéheztünk ettünk egy szendvicset, vagy egy igazi, klasszikus főtt kukoricát. Játszottunk egy Csapd le csacsit, vagy töltögettük néhány pillanatig a szüleink Fülesét.

Fotó: Fortepan/Magyar rendőr
Fotó: Fortepan/Urban Tamás
Fotó: Fortepan/GK

Dinnye, vízibicikli, csattogó gumipapucs és a kút, ami fölé hajolva fröcsköltük az arcunkba a vizet.

Fotó: Fortepan/Umann Kornél
Fotó: Fortepan
Fotó: Fortepan/GK

A szüleink olvasgattak, beszélgettek, mi homokvárat építettünk, tapostuk a vizet vagy a kedvenc monchichinket löködtük a hintában – Igen, nekünk a Balaton volt a Riviéra….

Fotó: Fortepan/ Nagy Gyula
Fotó: Fortepan/Magyar rendőr
Fotó: Fortepan/Umann Kornél

S még ma is az.

Fotó: Fortepan
Fotó: Fortepan/Lencse Zoltán
Fotó: Fortepan/ChuckyeagerTumblr

Kiemelt kép: Fortepan/

Kést fentek, tojást jósoltak és hagymaszárat is tapostak régi időkben a nagymamák
A régiek még sok mindent másképpen csináltak faluhelyen. Megvoltak a maguk józan praktikái, szokásai.

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.