Életmód

Kést fentek, tojást jósoltak és hagymaszárat is tapostak régi időkben a nagymamák

A régiek még sok mindent másképpen csináltak faluhelyen. Megvoltak a maguk józan praktikái, szokásai.
Korábban a témában:

Nagyanyókám, miért tiprod le a hagyma szárát? – kérdeztem csodálkozva gyerekkoromban a nagymamámat, mikor hozzá látogatva éppen a kertben dolgozott, és olyan furcsa dolgokat művelt, amiket én gyerekfejjel felfogni nem tudtam.

Letiporta a hagyma szárát, mikor máskor az ágyásra lépni szigorúan tilos volt, vagy megfogta a tyúkot és villámgyorsan megállapította, lesz-e tojás aznap.

Bizony, az én nagymamám még ismerte a régiek praktikáit, alkalmazta a falusiak mindennapi szokásait, amik számukra természetesek voltak, ám nekünk lassan a feledés homályába vesznek.

Sublót, kredenc, hokedli - ismered a régi szavak jelentését? Teszteld tudásod!
Rég elfelejtett szavak nyomában jártunk. Teszteld tudásod, vajon te ismered-e őket.

De miért is taposták le a régiek a hagymaszárat?

Nagyanyáink tudták, ha megtörik a hagyma szárát, az megszünteti a nedvesség keringését, a hagyma fokozatosan elszárad, leáll a növekedés és a hagymafejek hamarosan betakaríthatóvá válnak. Az ily módon megtört szárú hagyma jobban el is állt.

Voltak, akik nem megtaposták, hanem szépen megfonták a szárakat, ez ugyan tovább tartott, mint a letaposás, viszont az ágyás szép, rendezett képet mutatott, és a betakarítás gyorsan ment, hiszen a lebarnult szárakat csak meg kellett fogni és kihúzni. Megérte tehát pepecselni vele.

S hogy mikor kerültek fonásra a hagymák? A műveletet nagyanyáink augusztus vége táján végezték, mikor a szára már kicsit sárgulni kezdett.

Fotó: Fortepan/Kovács Márton Ernő

Vajon lesz-e ma tojás?

Ez a kérdés roppant mód izgatta a fantáziámat gyerekként, nagyanyám pedig olykor, varázsló módjára meg is jósolta nekem, hogy lesz, s még azt is meg tudta mondani, mennyi. Hogy csinálta? Ma már tudom: nagyanyám az udvarban szabadon kószáló tyúkokat megtojózta, vagyis cziczerélte, hergelte.

Megfogta a tyúkot, és egy határozott mozdulattal a kloáka alatti részen kitapintotta, van-e ott kemény héjú tojás. Így előre meg tudta mondani, hány tojás várható – tehát amit én csodának hittem, egyszerű, józan megfigyelés és számolás volt csupán.

De mama, mi van, ha csibe van benne? Ne együk meg!

A tojásból lesz a csibe, ezt minden gyerek már kicsiként tudja. De melyikből? Nagyanyókám, aki még bizony kotlóssal keltette a csibéket, és nem keltetőgépben, ezt is meg tudta mondani. Mielőtt a páratlan számú tojást a kotló alá rakta volna, mindegyiket átvilágította. Azt nézte, látható-e a légbuborék, légkamra, s az jó helyen van-e. Ha volt buborék, kotló alá került a tojás, ha nem, tányérra. Néhány nappal később kiszedte a tyúk alól a tojásokat és újra leellenőrizte: ha volt érhálózat a lámpafénynél, nagy eséllyel lett csibe.

Fotó: Fortepan/Miklós Lajos

Kést késsel

A konyha elengedhetetlen kelléke ma is és régen is a kés. Manapság, ha tompul az éle, csak megfogjuk a fenőkövet, a késélezőt, néhány mozdulat és újra éles a vágószerszámunk. Az öregek még nem így csinálták. Ők összefenték a késeket. A módszer nem volt bonyolult, és két legyet ütöttek vele egy csapásra. Fogtak egy-egy kést, mindkettőt élével befelé, és gyorsan, egyforma mozdulatokkal egymáson végighúzták az élüket. Hasonlóan, mint a fenőkővel. Néhány mozdulat után leöblítették a késeket, amik egy ideig újra jól használhatóak voltak.

Ide a szappant, fut a szem

A nagymamám mindig harisnyát hordott. Nagy becsben is tartott minden darabot, ha felszaladt egy szem, fogta a szappant és a szaladás végére kente, hogy ne fusson tovább. Soha nem festett körmöt, így nála nem volt később sem körömlakk erre a célra, amit én például előszeretettel használtam felnőttként akkor, ha elindult a szem a harisnyámon.

A sérült harisnyát mindig meg is mentette a nagymamám. Villanykörtére húzta és szépre varrta.

Fotó: Fortepan.hu

A régiek még sok mindent másképpen csináltak faluhelyen. Megvoltak a maguk józan praktikái, szokásai. Hogy az asszony soha nem ült a családdal az asztalhoz, hogy néha a szántóra ecetes vizet vittek inni, ha nem volt citromlé, hogy a hajat kendő alá tűrték a főzésnél, dagasztásnál levették a gyűrűt, ezek nekünk talán ma már furcsának tűnnek. Nekik pedig így volt természetes.

Akkoriban minden más volt. Nem jobb, nem is rosszabb. Csak más.

Fotó: Fortepan/Horváth Lajos

Kiemelt kép: Fortepan.hu

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.