Mozaik

Megkóstolták és megválasztották a legízletesebb bolti ketchupokat

A paradicsomszószok kétharmadánál a fogyasztóvédelem szakemberei hibás jelöléseket találtak.

Magyarországon kapható ketchupokat vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Összesen 38 terméket néztek, amelyek közül 19 tartósítószerrel, 19 pedig tartósítószer felhasználása nélkül készült.

Elemezték például, van-e bennük:

  • a növényvédőszer-maradék
  • a glutén
  • a zeller
  • a vízben oldható szárazanyag-tartalom
  • 15 féle színezék
  • a tartósítószerek és bizonyos szerves savak
  • a cukor és az édesítőszerek mennyiségét illetve jelenlétét.

A vizsgálat kiterjedt a termékjelölés jogszabályi megfelelőségének ellenőrzésére is.

25 ketchup esetében tárt fel a  hivatal fel kisebb-nagyobb jelölési hiányosságokat

A termékeknél 25 esetben hatósági eljárás is indult: a kisebb jelölési hibák miatt az élelmiszer-vállalkozókat figyelmeztették, míg a súlyosabb jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot szabtak ki, összesen mintegy 300 ezer forintot.

Kiderült, melyik a legízletesebb bolti

A kedveltségi vizsgálaton szakértő és laikus kóstolók pontozták a termékeket – úgynevezett „vak-kóstolásos” módszerrel. Ennek eredményeként kétféle kedveltségi rangsor született, különválasztva a tartósítószer felhasználásával készült és a tartósítószer-mentes termékeket.

A tartósítószer felhasználásával készült termékek értékelésénél a Kalocsai Ketchup nyert, holtversenyben a Felix Ketchup csemegével. A második helyezést a Tesco Ketchup nyerte el, míg a dobogó harmadik fokára az Aro Ketchup léphetett fel.

A tartósítószer-mentes termékek között a Lomee Premium Paradicsomketchup csemege nyert, a Lomee Premium Paradicsomketchup édesítőszerekkel készített változata pedig az ezüstérmet tudhatja magáénak. Harmadikként az Alnatura Bio paradicsomos ketchup szerepelt a rangsorban.

További információk és a részletes vizsgálati eredmények elérhetők a Nébih Szupermenta termékteszt oldalán.

Címlapkép: Pixabay

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik