Mozaik

700 kilométert repült egy nap alatt Zsuzsanna, a jeladós bíbic

A madár villámgyorsan halad a melegebb égtáj felé.

A Zsuzsanna nevű bíbic idén október 21-én kapta a jeladót. A madár azóta a fertőújlaki élőhely-rekonstrukción és a Fertőzugban mozgott. November 29-én még a Fertőzugban repdesett, másnap délelőtt pedig már Olaszország középső részén – írja Facebook-bejegyzésében a Fertői Madárvárta. Ez a távolság légvonalban mintegy 700 kilométert jelent.

Amit a bíbicről tudni kell

Jellegzetes bóbitájáról könnyen felismerhető, közkedvelt madárfaj. A hazánkban is költő partimadarak közül messze a leggyakoribb. Gyakori fészkelő nedves réteken, szikes területeken, árasztásokon, vizes környezetben lévő szántókon. Nagyobb csapatokban vonul Nyugat- és Dél-Európa felé, Afrikába is eljut. Az őszi vonulás nagymértékben függ az adott év időjárásától, sok madár csak akkor hagyja el hazánkat, mikor igazán keményre fordul az idő. Tavasszal sokszor már februárban megérkeznek első csapatai, jellemzően seregélyek társaságában.

Kiemelt képünk illusztráció: Wikimedia Commons

Olvasói sztorik