Mozaik

Megdobogtatta a szíveket a 9 éves erdélyi kisfiú sikere

Közben a Vasi Kislegényczéh lett a Fölszállott a páva közönségdíjasa.

A Duna Televízió hónapok óta sugárzott, a Fölszállott a páva a műsorában a gyerekek ezúttal is négy kategóriában – a táncos szólisták és táncospárok, táncegyüttesek, énekes szólisták és énekegyüttesek, hangszeres szólisták és zenekarok – mérték össze tudásukat. A döntőre december 20-án került sor.

A boldog Csanád – Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A zsűri értékelése alapján a táncos szólisták és táncospárok között Busai Bori és Makula Zoltán, a táncegyüttesek között a Szinvavölgyi Néptáncműhely Prücskök csoportja, az énekes szólisták és énekegyüttesek között a Szejke Barka Testvérpár, a hangszeres szólisták és zenekarok között pedig Csapodi Tádé lett a kategória győztese. A nézők szavazatai alapján 2019-ben a Vasi Kislegényczéh lett a közönség kedvence, írta az MTI.

A döntő valamennyi résztvevőjének egymillió forintot ajánlott fel az OTP Bank. Emellett számos különdíjat is kiosztottak a műsor végén. Közöttük volt az erdélyi, Maros megyei Körvtélyfájáról származó Szász Csanád László is.

A kilencéves Csanád közönségszavazattal jutott be a döntőbe, ahol kilenc másik produkciót értékelt a zsűri. Az erdélyi legény marossárpataki betlehemest és magyarói Istványozást adott elő, és a zsűri tagjai nagyra értékelték előadásmódját, kiállását, énekhangját

– írta a Székelyhon.

A szombathelyi Vasi Kislegényczéh táncegyüttes lett a közönségdíjas – Fotó:
MTI/Szigetváry Zsolt

Körtvélyfáján az iskolában gyűltek össze osztálytársai, a Bokréta tánccsoport tagjai, ése felnőttek is, közösen szurkolva Csanádnak. A település határába, a polgármesteri hivatal egy nagy molinót is kihelyezett, így jelezve, hogy büszkék a falu szülöttjére és egész családjára.

Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik