Mozaik

Hatalmas süllőt fogtak a Kettős-Körösben

Az év halából ilyen nagy példány ritkán akad horogra magyar vizeken.

Termetes méretű, 7 kilogramm 15 dekás süllőt fogott a napokban a Kettős-Körös békési szakaszán Havai Zsolt, írta a Beol.

2020-ban a süllő az év hala
Valódi halevő ragadozó, táplálékának zömét elsősorban a küsz képezi.

A békési fiatalember a portálnak elmondta, hogy a december végi napok egyikén reggel a köröstarcsai kikötőből indultak, használva az ott kialakított sólyapályát. Zsolt pergető horgász- és plasztikcsalit használt, és a süllőt mintegy két perc fárasztás után, 10 óra 38 perckor emelte a csónakba. A süllő viszonylag sekély vízben akadt horogra. A fiatalember a fényképezés és a mérés után visszaengedte a halat a folyóba.

Az ivarérett süllő testhossza 40-50 cm és testsúlya 1-2 kg. Magyarországon a legnagyobb horogra akadt példányok 10 kilogrammot nyomtak és 80-90 centiméteresek, amivel a harmadik helyre szorulnak testméretben a harcsa és a csuka után.

Havai Zsolt az év 365 napjából legalább 200-at a vízen tölt, rengeteg versenyen vesz részt, a halakat mindig visszaengedi természetes közegükbe. Az elmúlt években számos nagy fogása volt: horgára akadt egy kapitális méretű, 45 kilós harcsa, illetve 7 kiló 30 dekás és 7 kiló 15 dekás süllő is.

Kiemelt kép: Facebook/Havai Zsolt

Hatalmas süllőt fogott a Balatonban egy afrikai vendéghorgász
Ilyen példány a profiknak is sikerélményt jelent.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik