Mozaik

A csuka, a süllő és a német bucó versenyez az év hala címért

December 31-én délig lehet szavazni.

Megkezdődött a szavazás a 2020-as év haláról, amelynek célja “őshonos halaink ismertebbé tétele”, tudatta a Magyar Haltani Társaság az MTI-vel.

Kihirdették az év halát, 2019-ben a vörösszárnyú keszeg győzött
Sűrűn irdalva és jól átsütve kitűnő halétel.

A Magyar Haltani Társaság most is három fajt állított jelöltként, közülük kettő fogható, egy védett. A szavazatokat december 31-én délig várják a haltani társaság honlapján.

Csuka

Az egyik jelölt az álló- és lassú folyású vizeket kedvelő csuka. A ragadozó főként a vízinövényekben gazdag vizekben fordul elő. Hatalmas szájáról és egészen hátul elhelyezkedő hátúszójáról könnyen felismerhető.

Kapitális méretű csukát akasztottak meg a Hármas-Körösben
A hal a mérlegelés és fotózás után visszanyerte szabadságát.

Süllő

A süllő szintén ragadozó. Jelentős állományai élnek közepes és nagyobb folyókban és tavakban, de az iszapos medrű, oldott oxigénben szegény vizeket nem kedveli. Jellegzetessége a két hátúszó, a többnyire elmosódó, sötét harántsávokba rendeződő mintázat, valamint a nagy, szem alá benyúló száj, amelyben a többi közül kiemelkedő ebfogak is vannak.

Hatalmas süllőt fogott a Balatonban egy afrikai vendéghorgász
Ilyen példány a profiknak is sikerélményt jelent.

Német bucó

A harmadik jelölt, a német bucó az erősebb áramlású, oxigéndús vizeket kedveli. Fokozottan védett. A nagyon nyúlánk, áramvonalas testű hal bennszülött faja a Duna vízrendszerének. Itt alakult ki, és ma is csupán a Dunában és a Vardarban, valamint ezek mellékfolyóinak vízrendszerében él .

Kiemelt képünkön csuka látható – Fotó: Pixabay

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik