Mozaik

Kapitális méretű csukát akasztottak meg a Hármas-Körösben

A hal a mérlegelés és fotózás után visszanyerte szabadságát.

A Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége idén is meghirdette „Szép fogások – Küldjön és nyerjen!” elnevezésű nyereményjátékát, melynek lényege, hogy  a fogások beküldői – fotó és leírás – között 2019-ben 20 db KHESZ éves általános teljes jogú területi jegyet sorsolnak ki, illetve adnak ajándékba, írták weboldalukon.

A pályázatra a védett, vagy a körösi halfauna ritkábban szem elé kerülő halainak hírét várják, illetve minden olyan beszámolónak is helyet adnak, amelyben a fogási körülmények különlegesek voltak.

Jól harapnak a Körösök hatalmas ragadozói
A hűvösebb időben megéheztek a nagy példányok.

A nyereményjátékot néhány napja hirdették meg, és máris nagy fogásról “tudósították” az egyesületet. Príbelszki Tamás március utolsó napján a Hármas-Körösön némileg rendhagyó körülmények között akasztott meg egy nagy csukát. A 9010 g súlyú és 104 cm hosszú gyönyörű folyóvízi predátor stupekos harcsázás közben érkezett, amolyan meglepetés halként.

A horgász beszámolója szerint egy hatalmas felszíni rablással vitte el a nem éppen neki szánt csalit. Érdekesség, hogy jókora kinyúlt hasa volt, amelyben korábban bizonyára nagy mennyiségű ikrát hordozott. A hal a mérlegelés és fotózás után visszanyerte szabadságát.

Kiemelt kép: khesz.hu

Ekkora csuka hatalmas zsákmánynak számít a Dunán
A holtág vadregényes tája bőséggel kínálta a lehetőséget a pergetőknek.
Olvasói sztorik