Mozaik

33 éve köszöntött ránk életünk legnagyobb tele Magyarországon

Zalától Baranyán át Borsodig felejthetetlen anekdoták és képsorok maradtak ránk 1987 januárjából.

1987. január 12.: a nap, amit soha nem felejtünk el. Pontosabban olyan napok kezdődtek ekkor, amely minden álmunkat felülírta arról, milyen egy igazi tél. Nekünk, akkori gyerekeknek mindenképpen.

Már az előző este tudni lehetett, hogy valami nagy dolog készül. Vasárnap este az Erkel Színházban Melis György, a kor ünnepelt baritonja megváltoztatta a Don Pasquale címszereplőjének szövegét.

Nekem nincs szívem, csak hó

– utalt arra, hogy odakint szakadatlanul esik. Hazajutni már csak mindenféle pótjárattal lehetett a körúton, de az igazi csoda másnap kezdődött.

Reggel már nem jártak a villamosok, buszok, négy megállót kellett gyalogolni az iskoláig, megtettük. Fél órával később végtelenül boldogan jöttünk haza, mert egész hétre hazaküldtek. Gyerekként nagyot levont (volna) a semmiből jött szünidő első napjának élményéből, hogy hétfőnként nem volt tévéadás, de aznap, január 12-én további pluszajándékot kaptunk.

Szájról szájra terjedt, alighanem a rádió nyomán, hogy este leadják a My Fair Ladyt.

Nem tudom, volt-e nézettebb műsor a nyolcvanas évekbeli Magyarországon, mint aznap Audrey Hepburn kultikus alakítása. Mi mindannyian néztük, az biztos:

Tizenöt éves voltam, magas vérnyomás (nem a My Fair Lady vitte föl) miatt kivizsgálásra kellett mennem a Logodi utcába, a gyerekkardiológiára. Az alagút melletti lépcső e napokban viszont bobpályává változott, felfelé eljutottam a feléig, de onnan se föl, se le.

Így nézett ki 80 éve a behavazott Magyarország
A Fortepan segítségével most felidézzük, milyen volt a tél a '40-es években hazánkban.

Ez volt az a tél, amelyen heteken át félméteresnél nagyobb hóban csúszkálhattunk a Kékesen hétvégente. Ezen a télen láttam először Magyarországról a Magas-Tátrát – Mátra tetejéről, kristálytisztán. És ezen a télen vidáman átsétáltunk a Feneketlen-tó jegén.

Azért nem volt általános vidámság az országban, nézzünk is szét, hol mi történt. Első idézetünkhöz, az akkori MTI-tudósításhoz jegyezzük meg (amit egyébként mindenki tud), hogy akkor éppen 42 éve tartózkodott Magyarországon a Vörös Hadsereg.

Az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet Déli Hadseregcsoport alakulatai nagy erőkkel vesznek részt a rendkívüli időjárás okozta gondok felszámolásában. Az elmúlt három nap alatt országszerte 600 terepjáró teherautó segített a szállításban, a nehezen megközelíthető településekkel pedig 38 lánctalpas harcjármű és 84 műszaki jármű tartotta a kapcsolatot

– idézte 1987 januárjában Erelen Porfirjev vezérőrnagyot, a Déli Hadseregcsoport törzsfőnökét az MTI.

Nézzük az akkori Híradót:

Kétméteres hótorlaszok is előfordultak, az M7-es autópálya járhatatlan hósivataggá változott. Székesfehérvár elzáródott a külvilágtól, és országszerte több száz település vált megközelíthetetlenné

– mondták a tévében.

1987 felidézésben nagy segítségünkre van Zala Megyei Hírportál, amely néhány éve összegyűjtötte a Zalai Hírlap akkori tudósításait.

Tegnap este hat órakor harmadszor ült össze a megyei operatív bizottság Zalaegerszegen, a megyei tanácson, hogy a helyzetértékelést követően meghatározzák a legsürgősebb tennivalókat. (…) 28 összekötő- és 51 bekötőút volt járhatatlan a megyében, döntő többségében Zalaszentgrót térségében.(…) Nagyobb a gond a tejbegyűjtéssel: több tízezer liter tej beszállításáról kell gondoskodni Felsőrajk, Pórszombat, Szentgyörgyvölgy, Nagykutas és Gyülevész térségéből

– így a január 13-ai, keddi újság.

Keszthelyen és környékén kritikussá változott a helyzet. A kerítéseket, lakóházakat övező, ajtómagasságig érő hófúvások miatt a gyalogosok is kiszorultak az egy nyomsávosra szűkült úttestre

– így a folytatás.

Hagyárosbörönd mellett a kanizsai labdarúgók jéghideg autóbuszát csak hómaróval lehetett megközelíteni

– olvashatjuk az egyik kulcsmondatban.

A Caola és a Zala Bútorgyár teljesen leállt.

A leállás elsőrendű oka az volt, hogy a szállítás akadozása miatt nem kaptak meg egy sor fontos alapanyagot, így udvartakarításon kívül aligha lehetett volna más munkát adni a dolgozóknak…

– írta a Zalai Hírlap.

Jégbe fagyott Magyarország legnagyobb természetes vízesése
Minden évszakban lenyűgöző látványt nyújt a zuhatag.

Közel tíz éve az Index nekilátott, hogy alaposan körbejárja, mit éltünk át 1987 januárjában. És februárjában, márciusában, mert a tél csak nem akart véget érni. A portál a hozzászólásokból válogatott, mi most ebből szemezgetünk.

A téli idő február végéig kitartott. Jeges jégbordás utakon tanultam vezetni Pécsen. A Mohácsi Busójárásra (február végén tartják) a Mecseken keresztül utaztunk. Az erdőben a fákat még mindig a januári ónos eső jege borította be, és a Dunán is 60-80 %-os jégzajlás volt. A tél még nem ért véget, ugyanis március negyedikén újabb havazás és hideghullám érte el hazánkat és nem egy helyen mértek -20-21 C fokos hideget. Kaposváron március 15-én -10 C fokos hidegben indultam el vezetni tanulni és a zselici erdei utakon még a havas úton való vezetést gyakoroltam

– mutatta be egy komment a dél-dunántúli helyzetet.

A másnapi ébredés csodálatos volt, a ‘70-es évekbeli társasházunk lejtős telken állt, és a leesett hó vízszintje a telek közepén tartott, tehát nem lehetett kijutni a kertből! 2 társasház állt a telken, összesen 24 lakással. A férfiak nekiálltak és szűk folyosót kezdtek ásni az utca felé. Ír terrier kutyám élvezte még a leginkább a dolgot: dobtam egy hógolyót a méteres nagyságú hóba, és ő ugrálva és elsüllyedve evickélt benne, amíg azt nem érezte, hogy tovább már nem mehet, mert elsüllyed, mint egy mocsárban

– mondta egy főváros környéki lakos.

Egy vagy két nap után ráesett a hóra egy valag eső, ami a hóréteg vastagsága miatt szépen ráfagyott, és a Körös parti gáton pár napig szánkó nélkül, seggen csúszva lehetett ereszkedni, mert nem szakadt be alattad a jégpáncél. Ez egy olyan dolog azt hiszem, amit el sem fogok majd tudni magyarázni a gyerekeimnek

– olvasható a kelet-magyarországi helyzetről.

Maradjunk még keleten, hiszen Borsodban is állt a bál, meg az élet. Hála a digitális felújításnak, a miskolci városi televízió akkori parádés adását jó minőségben figyelhetjük 33 évvel később:

A végére derüljön azért ki, minek köszönhettük mindezt.

A sarkvidéki hideg levegő betörését heves szélviharok kísérték, a széllökések sebessége átlagosan 60-80 km/óra volt, de a Kisalföldön 100 km/órát meghaladó lökéseket is mértek. Az erős szél országszerte hatalmas hóakadályokat épített, és heves hófúvások is nehezítették a közlekedést. Január 12-én reggelre az ország túlnyomó részét már 20-40 cm-es, a magasabban fekvő területeket ennél is vastagabb hótakaró borította. Eközben évszázados hidegrekordok dőltek meg

– foglalta össze a lényeget az Időkép.

Szikrázóan fehér, téli ruhát öltött a Madarasi Hargita - Fotók
Csodálatos látvány a székelyek Szent hegye.

Kiemelt kép: 1987 januárja Miskolcon (YouTube)

Olvasói sztorik