Mozaik

Tenerifén forgatta klipjét a Barátok közt népszerű Áronja

Sokat segítettek a szigeten élő magyarok a forgatás lebonyolításában.

Volosinovszki Györgyöt a TV2-n futó Jóban Rosszban sorozatban zárta szívébe az ország, ahol Bencsik Ádámot alakította. Nyolc év után intett búcsút a csatornának, és az RTL Klubhoz igazolt, ahol 2019 márciusától a Barátok közt című szappanopera Áronjának szerepében láthatják a nézők.

A fiatal színész a napokban töltötte fel a legnagyobb közösségi videómegosztó csatornára “Túl jó voltál” című videoklipjét.

Eljött az a pillanat, amit nagyon rég óta tervezek. Istentől kaptam egy dallamot Tenerifén éjszaka és felénekeltem a telefonomra. Azt mondtam magamnak, ha ott jött az ihlet, vissza kell mennem leforgatni a klipet. Így is történt. Ez az év a zenéről szól majd életemben

– írta Facebook bejegyzésében.

A dal szövegét Volosinovszki György írta és a klipet is ő rendezte. A 30. születésnapját januárban ünneplő fiatal színész köszönetet mondott minden közreműködőnek, köztük a Tenerifén utazásközvetítéssel foglalkozó magyar házaspárnak, Sajtos Gábornak és feleségének, Visnyei Krisztinának, akik nagy szerepet vállaltak a forgatás lebonyolításában – Sajtos Gábor egyébként testőrként szerepet is kapott a klipben -, valamint a szintén magyar Sótér Balázsnak, aki kinti étterme biztosításával nyújtott egy helyszínt a forgatás idején.

Elmentek nászútra és vállalkozók lettek a Kanári-szigeteken
Olykor háborgó óceánt, sziklás, fekete-homokos tengerpartot, hegyeket, erdőket és nyüzsgő tengerparti életet kínál Tenerife.

Kiemelt kép: YouTube

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik