Mozaik

Divatszerűen változhat a madarak éneke

Az egyedek új dalszerkezeteket tanulnak egymástól.

A madárénekeket több éve kutató szakember, Garamszegi László Zsolt az M1 csatornáján beszélt a kutatásokról. Az MTA, Ökológiai és Botanikai Kutató Intézet munkatársa kifejtette, hogy a madárénekek vizsgálatához számítógépes elemzésre van szükség, kvázi lekottázzák azt, olyan szonogramokat gyártanak, amelyeken az idő függvényében látják a hangmagasságokat, írta az MTI.

Elhoztuk nektek énekesmadaraink gyönyörű dalait
A teljesség igénye nélkül szedtük össze a legszebb madárdalokat.

Egy madárének látványos szótagokból, szillabusokból épül fel, ezek specifikus kombinációja vagy egyéb fizikai paraméterei, mint például a frekvenciatartomány és a tempó, mind fontos bélyegek lehetnek.

Garamszegi László szerint a madárénekben az egyedeket is meg lehet különböztetni. Dalukban változhatnak az énekelt szótagok is, vannak, amelyek idővel kikopnak, mások pedig divatszerűen megjelennek. Az állatokra jellemző személyiséget az egyedekre jellemző sajátosságok – énekük mellett agressziójuk szintje vagy a ragadozók támadásakor vállalt kockázat – rajzolják ki.

Hallgasd meg a világ leghangosabb madarának a dalát
A hím csombókos harangozómadár a leghangosabb mind közül.

A kutató szerint az egyedek képesek tanulni is egymástól, teljesen új, addig nem hallott struktúrákat beépíteni énekükbe. Kutatásukban bizonyítást nyert, hogy olaszországi madarak szillabusainak lejátszásaiból egy madár sikeresen megtanulta a számára új dallamot.

Hangos és rövid dalokkal reagálnak az emberi zajra a madarak
Próbálnak kommunikálni velünk, egyelőre kevés sikerrel.

Kiemelt fotó: Pixabay

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik