Mozaik

Egymillió fát döntött ki a vihar Erdélyben

Legalább 10 ezer hektárnyi terület érintett.

A károk nagy része Hargita megyében keletkezett, írta a Székelyhon. A Hargita Megyei Erdészeti Igazgatóság vezetője a lap kérdésére úgy értékelt: a megyében akkora famennyiség került a földre, amely megfelel egy évnyi kitermelési keretnek. De vannak olyan erdészetek, ahol 3, 5 vagy akár 10 évnyi kitermelt mennyiséget vitt földre a vihar.

A  Gyergyószentmiklósi Erdőrendészeti Hivatal közlése szerint az, hogy mikorra lehet kitermelni a kidőlt fákat, függ az időjárástól, a terepviszonyoktól, az utak járhatóvá tételéről. Szükséges egy elsődleges terepfelderítés, akár drónnal is, annak megállapítása érdekében, hogy hol vannak a masszív széltörések, amelyeket körül kell határolni. A hivatal szerint két-három hónap az ügyintézéssel, az előkészületekkel telik majd el.

A Zetelaki Erdőrendészeti Hivatal vezetője azt kifogásolta, hogy az állam nem nyújt segítséget katasztrófahelyzetben az erdőtulajdonosoknak, úgy, mint a mezőgazdasági területek esetében.

Fiatal állományokat döntött ki a szél, amelynek az értékesítési ára nem fedezi az újratelepítést, és jó lett volna egy kis állami segítség, de arra sajnos nem nagyon számíthatunk. Igyekszünk minél hamarabb értékbe tenni, de valószínű, hogy hosszadalmas lesz a kitermelés, mert legalább 10 000 hektárnyi terület érintett – ezt végigjárni, felleltározni, összegyűjteni, kihozni nagy munka

– vázolta.

Leesett az első hó a Hargitán
A lehűléssel együtt számtani lehetett az égi áldásra.

A csíkszenttamási Terkő Közbirtokosság, területén legalább 50 000 köbméternyi fát tarolt le a szélvihar, de pontos felmérés még ezután történik. Kosza Elemér elnök szerint új műholdfelvételeket próbálnak beszerezni, hogy a károkról átfogóbb képet kapjanak, ugyanakkor drónnal is készülnek terepfelderítést végezni.

Szervezzük a csapatokat, összehívtuk a falubeli cégeket, összeírtuk, kinek hány traktora van, mennyi a munkaerő. A külföldön dolgozó szakmabeliekkel is beszéltünk arról, hogy hazajönnének-e egy időre, mert két-három évig itt lesz munka

– ismertette az elnök.

Fejér Károly, a gyergyószárhegyi közbirtokosság elnöke elmondta, hogy próbálják minél hamarabb értékesíteni a fát, mert túlkínálat lesz fából a piacon, ami nekik egyáltalán nem jó, mert nem azon az áron tudják eladni a fát, mintha a lábán volna, a széldöntött fa értéke mindig alacsonyabb. Fontosnak tartja az elnök, hogy minél gyorsabban ki tudják termelni, és eladni a kidőlt fákat, mert minél hosszabb ideig marad az erdőben a kidőlt fa, annál többet veszít a minőségéből például a bogártámadások miatt.

Kiemelt fotó: Székelyhon/Gyergyószentmiklósi Erdőrendészeti Hivatal

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik