Nagy sikerrel debütált Európában a magyar természetfotós

76 országból 1 306 fotós pályázott 15 ezer fotóval.
Kapcsolódó cikkek

Memorial María Luisa nemzetközi hegyi és természetfotós pályázattal indult az idei szezon a természetfotósok számára. A versenyt María Luisa Alvarez hegymászó emlékére alapították, aki 1990. november 18-án balesetben hunyt el. A 30. alkalommal megrendezett fotópályázaton 15 kategóriában lehetett indulni, idén 76 országból 1 306 fotós pályázott 15 ezer fotóval.

A pályázaton szép magyar siker született: Kovács Norbert komlói természetfotós – aki most vett részt először nemzetközi pályázaton – három remekével is a legjobbak közé került, Elemekkel dacolva című fotójával  pedig a Kreatív fotó kategóriában első helyezést ért el.

A győztes fotó

Elemekkel dacolva (Kreatív fotó kategória) – Fotó: Kovács Norbert

Norbert másik két, elismerést kivívó fotója

Hajnali riadalom (Madarak világa kategória) – Fotó: Kovács Norbert

A Hajnali riadalom című fotó a Madarak világa kategóriában ért el szép eredményt, míg a Fraktálmintás tó című fotó az Év témája kategóriában. Ez utóbbira a levegőből készült fotókkal lehetett nevezni.

Fraktálmintás tó ( Év témája kategória) – Fotó: Kovács Norbert

A pályázók közt több magyar nevet is felfedeztünk, köztük Daróczi Csabáét is, aki tavaly számos elismerést és díjat is elnyert különböző nemzetközi és hazai versenyen.

Kiemelt kép: Kovács Norbert

Kihirdették 2019 legviccesebb természetfotóját
Soha nem volt még ilyen nehéz dolga a zsűrinek.