Mozaik

Eltűntek az emberek az állatkertből, a pandák egy évtized után végre párosodni tudtak

Mindenki nagyon izgatott volt egy évtizeddel ezelőtt a hongkongi Ocean Park állatkertben, amikor két óriáspanda költözött a létesítménybe. A gondozók azt remélték, hogy a fenséges állatok különleges kapcsolatot alakítanak majd ki egymással, és talán családot is alapíthatnak majd egyszer, írja az MNN.

Mivel a vadonban becslések szerint már csak 1864 példány él a Földön, a faj fenntartása szempontjából is nagy sikernek számított volna ez. Csakhogy a pandák az emberek állandó jelenléte miatt 10 évig szorongásban éltek és emiatt nem tudtak párosodni.

Az állatkerti dolgozók hiába voltak minden erejükkel azon, hogy a nőstény Ying Ying és a hím Le Le megtalálja a közös hangot, valami nem klappolt közöttük.

Fotó: AFP/Xinhua/Ng Wing Kin

A hím óriáspandák hét, a nőstények öt éves kor környékén válnak szexuálisan érették. Ying Ying és Le Le 2007-ben érkeztek Hongkongba, 2010-től próbáltuk meg őket természetes úton párosítani, de egyszer sem jártunk sikerrel

– írta közleményében Micahel Boos, az állatkert vezérigazgatója.

Helyi idő szerint hétfőn délelőtt aztán váratlan fordulat következett be. Több mint tíz év barátság után az egyaránt 14 esztendős pandapáros egymásra hangolódott. Az állatkertben pedig mindenki csodájára járt az eseményeknek. A vemhességnek ráadásul így jóval nagyobb is az esélye, mintha mesterséges megtermékenyítés történt volna.

De mi történhetett? Valószínűleg a két panda nem tudott teljesíteni, miközben rengeteg szempár figyelte őket.

Az óriáspandák egyébként meglehetősen válogatósak, ha szexuális kapcsolatról van szó, és alaposan megválasztják a párjukat. Sőt, mivel a nőstények évente csak egyszer van peteérésük, akkor is csak rövid ideig, így a hímnek gyorsan kell cselekednie. Ha lemarad, akkor egy teljes esztendőt kell várnia, mire újra próbálkozhat.

Fotó: AFP

Mindenesetre Ying Ying és Le Le kapcsolata márciusban szintet lépett. Előbbi egyre többet tisztálkodott a vízparton, utóbbi pedig nagyon izgatottá vált, ha a nőstény szagát érezte. Ez a gondozók szerint csak egyet jelenthetett: a pandaszerelem nyelvét beszélték.

Aztán, amikor az állatkertet a koronavírus-járvány miatt határozatlan időre bezárták, és a pandákat többé nem figyelték a látogatók, szerelmük végre kiteljesedhetett.

Most először örökítettek meg albínó óriáspandát
Az állat mindössze egy vagy két éves lehet.

Kiemelt kép: STR / POOL / AFP

Olvasói sztorik