Elérkezett a primőrök szezonja, a piacokon és a nagyáruházak polcain a retek, az újhagyma és a saláta már hetek óta kapható, és a napokban megjelent a hazai, fóliasátrakban termett szamóca is.
Az újkrumpli sem ritkaság, bár ennek valódi szezonjáig várni kell még néhány hetet. Ennek ellenére a koronavírus-járvány kezdetén – amikor utoljára frissítették a kínálati árakat a Budapesti Nagybani Piacon – már volt belőle, és akkor 1200-1400 forintért adták az újburgonyát.
Azóta lassan két hónap telt el, s bár csökkent a primőr ára, még mindig sokat kérnek érte a piacokon.
Az újkrumpli is meghódította a piacot, 400, 600, 800 forint kilója
– írja a dunaújvárosi piacon e héten tapasztaltakról a duol.hu, abban reménykedve, hogy hamarosan összesimul majd az új ára a régivel.
Megnéztük két vidéki nagybani piac ajánlatát is. Debrecenben 600-650, míg Miskolcon 400-500 forintért kínálják kilóját.
Önmagában ez sem kevés, ha pedig még hozzátesszük, hogy a viszonteladók természetszerűen ráteszik a haszonkulcsukat, nem meglepetés a piaci kofáknál az akár 800 forintos kilónkénti áron, esetleg drágábban adott újkrumpli.
Kiemelt képünk illusztráció – Fotó: Pixabay