Mozaik

Rendkívül szokatlan helyen költött egy kis lile Kenderesszigeten

Rendkívül szokatlan helyen, egy lapostetős épület tetején költött egy kis lile a Körös-Maros Nemzeti Park Dévaványai-Ecsegi puszták részterülete mellett. Ebben a térségben már második alkalommal fordult elő hasonló eset, olvasható a park hivatalos honlapján.

A kis lilék szorosan kötődnek a vizes élőhelyekhez, ezért általában szikes tavak, trágyaszikkasztó telepek mellett, vagy folyópartokon, homokzátonyokon költenek. Időnként azonban egészen különös helyet is választhatnak, ahogyan néhány évvel ezelőtt az a lilepár is tette, amely a dévaványai strandfürdő lapostetős épületének tetején fészkelt. A fiókák később lejöttek a földre és gyakorlatilag a strandolók között nevelkedtek fel, teljesen szelídek voltak.

Idén szintén egy lapostetőt találtak meg, ezúttal Kenderesszigeten, az egykori állami gazdaság étkezdéjén.

A régóta használaton kívüli épület tetején a gyöngykavicsos közegben itt-ott már a növényzet is kihajtott és a gyakori esőktől vízlencsék keletkeztek. A környezet tehát kezdett hasonlítani a kis lilék eredeti fészkelőhelyéhez, a mikroklíma megfelelőnek bizonyult. A fészket a fákat gallyazó munkások fedezték fel.

A napokban az épület előtti kis kövesúton (amely szintén tele van apró vízállásokkal, tócsákkal) megfigyelték, ahogyan az öreg lilepár vezetgeti egyik fiókáját. A fiatal madarakat szüleik most próbálják őket a közeli halastavakhoz terelgetni.

Kiemelt kép: Getty Images

Olvasói sztorik