Mozaik

Újra költött az ország egyik legdrágább madara

Alig néhány pár fészkel hazánkban, természetvédelmi értéke egymillió forint.

A széki lile országos állománya a 10 párat sem éri el. Gyakorlatilag már csak a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság működési területén költ rendszeresen, a Fertő-tónál  ritkán, alkalmi fészkelései figyelhetők meg. Ezért is örvendetes, hogy idén már több fiókáról van tudomásuk a szakembereknek a Kiskunságban, olvasható a nemzeti park weboldalán.

Kincsként óvott madarunk a széki lile
Eszmei értéke példányonként egymillió forint.

A széki lile állományának nagy része Eurázsia és Észak-Afrika tengerpartjain és sós tavain költ. Kárpát-medencei előfordulása kisszámú ugyan, de rendszeres, bár a fészkelő állomány szinte mindenütt fogyatkozik Európában, így hazánkban is. A madár számára kifejezetten fontosak a legeltetett, rövidre rágott füvű területek, ahol a kültéri állattartás megteremti számára a kedvező feltételeket.

A széki lile a földön fészkel, így fészekalja folyamatos ragadozóveszélynek van kitéve. Magyarországon az egyik legveszélyeztetettebb fészkelő madárfaj, fokozottan védett faj, természetvédelmi értéke egymillió forint.

Fotó: J. J. Harrison/Wikimedia Commons

Májusban Soltszentimre térségében két fiókát sikerült meggyűrűzni a Természetvédelmi Őrszolgálat munkatársának , az elmúlt napokban pedig a gyűrűzés helyszínéhez közeli Kelemen-széken három fiatal, idei kelésű széki lilét kaptatak lencsevégre: egyikőjük lábán látszik is a gyűrű, vélhetően ő az egyik fióka, amely májusban még pelyhes apróságként kapta meg a jelölést.

A sor ezzel még nem ér véget: a szakemberek nagy örömére júniusban Apajon figyeltek meg három, valószínűleg ott kikelt fiatal példányt, Miklapuszta északi részén pedig egy fiókát vezető szülőmadarat.

Kiemelt kép: Zeynel Cebeci/Wikimedia Commons

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.