Mozaik

Hazaért második otthonába az utolsó ismert nyugati hódaru

Hazaért második otthonába, az Irán északi részén található Mázandarán tartományba a Nyugaton ismert utolsó hódaru, hogy jól megszokott módon itt vészelje át a telet, adta hírül a napokban az IRNA hírügynökség.

A cikk szerint a különleges madár egy hónappal hamarabb érkezett meg a területre, mint egy évvel ezelőtt. 2017-ben december 21-én látták őt újra a helyiek, 2018-ban pedig november 21-én landolt Iránban. Ezzel együtt még a mostani sem számít szokatlanul korai érkezésnek az esetében.

A hódarut Omid névre keresztelték el, ami perzsául azt jelenti, hogy remény. A helyiek vigyáznak rá, és mivel a vizes élőhelyen tilos vadászni, a madárnak minden esélye megvan rá, hogy az elkövetkező négy hónapban békében éljen itt.

Elpusztult a sérült párjához 17 éven át visszatérő gólya
Szomorú véget ért a gólyavilág legismertebb párjának szerelmi története.

Omid elveszítette párját, Arezoo-t, mégis rendszeresen visszajár Iránba az utóbbi 12 esztendőben. Kivétel volt 2009 és 2015, ezekben az években a madár nem tért haza, és bár a természetbarátok aggódtak érte, később mindkét alkalommal kiderült, hogy nem esett baja.

A hódaru több mint ötezer kilométert repült második otthonáig eredeti élőhelyéről, Szibériából. Oroszországot, Kazahsztánt és Azerbajdzsánt is át kellett szelnie a hosszú útja során.

A világon összesen három populációja volt ismert a hódarvaknak. Nyugaton Omid az utolsó élő példány, keleten körülbelül háromezer madár költ Szibériában majd tölti a teleket a Jangce folyó medencéjében Kínában. A két terület között élő állomány pedig mára teljesen kipusztult. A faj emiatt szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján.

Alaszkából kóborolt Apajig egy csavargó madár
A faj Kolumbusz Kristófja nagyon hosszú utat tett meg.

Kiemelt kép: iStock

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik