Hazánk legnagyobb bogárfaja a nagy szarvasbogár (Lucanuscervus). A nőstények 2,5-5 cm-re, a hímek 3-8 cm-re nőnek, de az utóbbiak között találkozhatunk 10 cm-es példányokkal is, írja Facebook-oldalán a Duna-Dráva Nemzeti Park.
Európai faj, de Magyarországtól északra és nyugatra már ritka, vagy teljesen ki is pusztult. A bejegyzés szerint tölgyeseinkben nálunk még elterjedt, de igazából csak az idősebb állományokban fordul elő nagyobb számban. Szaproxilofág rovar, azaz lárva korában már elpusztult fákban, cserjékben, illetve még élő egyedek holt részeiben él, azok fatestéből (xylem) táplálkozik. A lárvák 3-5 évig fejlődnek, majd a kifejlett egyedek (imágók) május-júniusban jelennek meg.
Napközben tápnövényük törzsén tartózkodnak, annak nedvező sérüléseiből nyalogatnak, nektárt esznek, de az is előfordul, hogy egyáltalán nem táplálkoznak. Alkonyatkor, apró kis helikopterként zúgva, szinte „állva” repülve kelnek szárnyra táplálékot és párt keresve maguknak.
A nagy szarvasbogár Magyarországon védett faj, természetvédelmi értéke 10.000 Ft. Legnagyobb veszélyt rájuk az emberi tevékenység hatására fogyatkozó idős tölgyesek eltűnése jelenti. Természetes ellenségük többek között a lódarázzsal (Vespacrabro) összetéveszthető, de ártatlan, szintén védett óriás tőrösdarázs (Megascolia maculata flavifrons) lehet. E legnagyobb termetű hártyásszárnyúnk parazitoid életmódú, mivel fullánkjával megbénítja a gazdaállat (orrszarvúbogár, szarvasbogár, cserebogár, virágbogár) lárváit, majd petéit ezekbe helyezi. A kikelő lárvák a későbbiekben a gazdatest felszínén élősködnek, végül pedig teljesen elfogyasztják őket.
Kiemelt kép: Nagy Gábor / Duna-Dráva Nemzeti Park