Mozaik

50 éves sínautó a mezőtúri vasútállomás büszkesége

Valamikor a MÁV szolgálati járműve volt.

Aki nem látott az egykoron vasúti pályán gördülő sínautót, az a MÁV egykori szolgálati járművét a mezőtúri vasútállomáson megtekintheti, olvasható A KÖD jelenti Facebook oldalon.

Molnár Sándor lakatosmester, a mezőtúri Lokomotív Vasutas Nyugdíjasklub vezetője 2004-ben látta meg a mezőtúri vasútállomást jelenleg is díszítő Warszawát egy géptelep udvarán félredobva. 2006-ban sikerült megszerezni a járművet, a mester átal irányított nyugdíjasklub pedig 2008-ra készült el a felújításával.

Beleszerettünk a zöldbe és virágokba öltözött hajmáskéri vasútállomásba
Innen indult az első szerelvény 1990-ben a kivonuló szovjet csapatok tagjaival.

Az 1960-as évek végén huszonkét darabot hoztak be az országba a lengyel járműből, ezt – mely a Mezőtúr, Tiszafüred és Karcag között járt – a hatvanas évek végén gyártották. A sínautó végsebessége 60 kilométer/óra volt és több mint húsz liter üzemanyagot fogyasztott száz kilométeren.

Kiemelt kép: Facebook/A KÖD jelenti

Mesevilágot festettek a balatonfenyvesi vasúti aluljáróba
A falakat vízben úszó bélyegek, képeslapok díszítik, amin többek között a régi vasútállomás és a kisvasút is megjelenik.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik