Mozaik

Lejárnak a strandra a vaddisznók Balatonszepezden

Több Balaton-parti településen is problémát jelentenek a vaddisznók, Balatonszepezden naponta többször is jelentik az észlelésüket, írja a Bors.

A lap megkeresésére az alpolgármester elmondta, négy-öt konda lehet egy-egy anyával és hét-nyolc kicsivel. Ugyan nagy területen szóródnak szét, mivel belterületen születtek, ezt tekintik az otthonuknak.

Hiába van közel az erdő, a településen kényelmesebben és több élelmet találnak. Nem is annyira az eldobált ételmaradékot keresik, sokkal inkább a gyümölcsöket, a kerti veteményest. Jól tápláltnak látszanak. Mivel máshol nem találnak ivóvizet, lejárnak a Balatonra, főleg a nádasokhoz, de mivel megszokták az emberek közelségét, néha besétálnak a strandra is. Nem volt még közvetlen baleset ezekből a látogatásokból, de előfordult már, hogy egy kutya utánuk iramodott, de a kicsinyeit féltő koca elzavarta

– fogalmazott Bíró Imre.

Mint mondta, ekkora állomány már képes lehet sokkal zavaróbb mértékben elszaporodni, és akár egy kan, akár egy koca is megvadulhat, ha nem lát menekülési utat.

Legutóbb egy hete, hétfőn hívott valaki, hogy az udvarán a disznók rágják az autóját borító ponyvát. A megoldás a befogásuk és áttelepítésük, vagy a ritkításuk lehet, de belterületi vadászat csak vészhelyzetben lehetséges. A rendőrség maximális biztonsági intézkedések mellett adhat ki engedélyt. A kilövésükhöz három dolognak kell teljesülni: a biztonság, egy erre jogosult vadász, és hogy a disznó várja meg a kiérkezését

– tette hozzá.

Íme a legjobb balatoni strandok listája
A minősítés során legtöbb pontszámot a gyenesdiási Diási Játékstrand kapta.

Kiemelt kép: Facebook / Káli-medence Vt.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik