Kertünk-Portánk

Egyre több kabóca muzsikál az országban

A Balaton-felvidék mellett Zala megyében, sőt Budapesten is megjelentek.

Énekeskabócák dalától hangos az utóbbi hetekben a Balaton-part. A mediterrán éghajlatot kedvelő rovarfajok egyre elterjedtebbé váltak az utóbbi években az országban, írta a Veol.

A tavalyi évhez képest jóval nagyobb számban vannak jelen, lényegében tömegesnek tekinthető a rajzásuk, és így az általuk kibocsátott jellegzetes „zene” is jóval több helyen és hangosabban hallható

– mondta a portálnak Vers József, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park kelet-veszprémi tájegységének vezetője.

Fotó: Wikimedia Commons

A kabóca a Mediterráneumban érzi jól magát, Dél-Európa és a Balkán-félsziget számos pontján megtalálható, ugyanakkor mindkét faj több évtizede jelen van a Tihanyi-félszigeten. Az utóbbi évek újdonsága, hogy az óriás énekeskabócák a félszigettől egyre távolabbi területeken, a Balaton-felvidék mellett Zala megyében, sőt Budapesten is megjelentek.

A két kabócafaj énekét könnyű megkülönböztetni: az óriás énekeskabócák folyamatosan zizegnek, a mannakabócák szaggatottan ciripelnek.

Arra, hogy miért észlelhetik egyre több helyszínen e fajokat, egyelőre nincs pontos magyarázatuk a szakembereknek, de az éghajlatváltozással járó felmelegedés hozzájárulhatott ehhez. Érdekesség, hogy a fenti két kabócafaj mellett a Tihanyi-félszigeten előkerült egy másik, szintén a mediterrán éghajlatot kedvelő faj, a déli énekeskabóca is.

Az óriás énekeskabóca és a mannakabóca Magyarországon természetvédelmi oltalom alatt áll, értéke ötezer forint.

Kiemelt kép: Rorolinus/Wikimedia Commons

Kertünk hasznos apróságai, avagy csodás rovarok nagyító alatt
Rovarok. Nélkülük nem lehetne a biokertészkedés, és nem tudnánk kertünk egyensúlyát fenntartani.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik