Kertünk-Portánk

Drámaian csökken a beporzó rovarok száma

A becslések szerint a pillangók 53, a bogarak 49, a méhek 46, a legyek 25 százaléka halhat ki az elkövetkező években.

Kétharmadával kevesebb rovar él a Zselicben, eltűnhetnek a beporzók, írta a SonlineEinstein állítólag egyszer azt mondta, hogy

ha kipusztulnak a méhek, az emberiség csak négy évvel éli túl az apró rovarok eltűnését.

Fotó: pexels.com

Abból valóban világméretű katasztrófa lehet, ha eltűnnek a beporzásért felelős rovarok, és egyes becslések szerint egy évszázadon belül akár minden rovar eltűnhet. Ha eltűnnek a rovarok, nem lesz, ami a haszonnövényeket, gyümölcsöket beporozza  – emiatt csökkenhet majd a termés és élelmezési problémák alakulhat ki.

Én azt hiszem, hogy már most is nagy gond van – mondta Ábrahám Levente, entomológus, kutató a Sonline-nak.

Az 1980-as években végeztünk egy felmérést a Zselicben. Egy-egy éjszakai túra során körülbelül 150 fajt gyűjtöttünk össze és listáztuk azokat. Hogyha most elvégeznek ugyanezt a vizsgálatot, akkor valamivel több mint 50 fajt tudnák csak összeszedni és ez jó eredménynek számítana. Tehát már most látszik, hogy a pár évtizeddel ezelőtti állapothoz képest, kétharmaddal kevesebb rovar van, és az évszázad végére sokkal rosszabb lesz a helyzet

– folytatta Ábrahám Levente.

A rovarpusztulásnak három fő oka van:

  1. A globális felmelegedés
  2. A mezőgazdaságban használt vegyszerek
  3. A rovarok élőhelyének átalakulása
Kutatás: a legnépszerűbb gyomirtó pusztítja a méheket
A glifozát a felelős a méhek haláláért.

Fotó: pexels.com

Nem tudom, hogyan lehetne megoldani a rovarpusztulást, de úgy gondolom, hogy a következő generációnak jobban kell majd figyelnie a környezetre, a természetre

– tette hozzá  az entomológus kutató.

A fecskék számának csökkenés az első érezhető következménye a rovarok eltünésének

Nem csökkent tavaly a fecskék száma, de egymillió hiányzik belőlük az országból
Fontos, hogy megértsük az ember szerepét a megfelelő ökoszisztéma fenntartásában.

Molnár Marcell, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kaposvári Csoportjának elnöke szerint már érezhető a madárvilágban az, hogy csökkent a rovarok a száma. A fecskék ugyanis gyakorlatilag eltűntek a megyéből, mivel a falvakban már nem tartanak marhát és disznót, valamint sok helyen leverték a házak faláról a fészkeket.

Fotó: pexels.com

Húsz-harminc évvel ezelőtt hatalmas fecskekolóniák éltek Somogy megyében, mára a molnár és füstifecskék szinte teljesen eltűntek. A táplálékhiány mellett az is probléma, hogy az emberek szinte mindent lebetonoznak, így nincsen sár, amiből a madarak fészket tudnának építeni

– világított rá a fecskék eltünésének egyik lehetséges okára Molnár Marcell.

Védelmet kaptak a méhek: káros vegyszereket tiltott be az EU
Tapasztalatok támasztják alá, hogy nincs szükség a betiltott vegyszerekre.

Kiemelt kép: unsplash.com

Olvasói sztorik