Mozaik

Vevő híján lakat alatt marad az Orfűi Aquapark

Tíz éve adták át, 1,3 milliárd forintból épült meg, idén ki sem nyitott. Most 934 millió forintért eladnák, de nincs vevő.

Úgy tűnik, hogy egyelőre a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) tulajdonában marad az egykor szebb napokat látott Orfűi Aquapark, mert másodszorra sem érkezett ajánlat a létesítmény megvételére, írta a Bama.

Augusztusban valamivel több mint egymilliárd forintért hirdette meg eladásra az MNV a 2010-ben átadott, 1,3 milliárd forintból épült komplexumot, amely 2016-ban elnyerte az Év fürdője címet. Másodjára szeptemberben a 924 millió forintos kikiáltási áron sem kelt el a létesítmény.

Fotó: Orfűi Aquapark hivatalos oldala

Az aquaparkban hét csúszda, szabványos úszómedence, 1400 négyzetméter alapterületű élménymedence, 43 négyzetméteres pezsgőfürdő, gyermekmedence, vízi játékok, bébipancsoló szolgálta ki a vendégek igényeit, a strand területén műfüves futballpályával, röplabdapályával és fa gyermekjátszótérrel.

A strand a 2020-as szezonban már nem is nyitott ki.

Baranya megye legnagyobb vízfelületű strandfürdőjének a jövője így továbbra is kérdéses. Az MNV dönthet úgy, hogy vagy a vagyonhasznosító cége által működteti a strandot, vagy pályázatot írhat ki az üzemeltetésre.

Ha mégsem lenne vállalkozó vagy befektető, aki üzemeltetné a strandot, akkor szóba jöhetne az orfűi és a pécsi önkormányzat esetleges összefogása

– olvasható a portálon.

Kiemelt kép: Orfűi Aquapark hivatalos oldala

Orfű télen is Magyarország egyik gyöngyszeme
A Mecsek egyik legvonzóbb, legtöbb látnivalót kínáló kirándulóhelye festői környezetben.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik